2012. 05. 22.

 

 

"A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz." (Kossuth Lajos)

HAGYÓ MIKLÓS ÚJABB VIZSGÁLATOT KEZDEMÉNYEZ A BKV-NÁL, ÉS ÁTFOGÓ TÁJÉKOZTATÁST KÉR A FŐVÁROSI CÉGEKTŐL [2009.07.30]

2009. július 30. - Hagyó Miklós ma levéllel fordult a BKV Zrt. Felügyelő Bizottságához, hogy a végkielégítéssel távozott humánpolitikai igazgató javadalmazásának vizsgálatát terjessze ki Bosnyák Gyula, az egykori stratégiai igazgató távozásának részleteire is. A főpolgármester-helyettes tájékoztatást kért nemcsak a közlekedési vállalattól, de valamennyi fővárosi cégtől is az elmúlt négy év során kifizetett végkielégítések mértékéről, jogszerűségéről, és javaslatokat vár a probléma megfelelő, tiszta és átlátható kezelésére. Hagyó Miklós ugyanakkor fájlalja és nehezményezi, hogy Kocsis István immár egy éves vezérigazgatói működése során sem észrevételt, sem intézkedést nem tett a közlekedési vállalatnál kifizetett végkielégítések körül kialakult feszültségekkel kapcsolatosan.

Hagyó Miklós a ma megjelent sajtóhírek nyomán újabb vizsgálatot kér a BKV Zrt. Felügyelő Bizottságától. A szabadidejét erdélyi természetjárással töltő főpolgármester-helyettes megdöbbenéssel értesült a Magyar Nemzet mai cikkében közölt állításról, mely a BKV Zrt.-nél kifizetett újabb nagy összegű (közel egy éves munkaviszony után 39 millió forintos) végkielégítéssel foglakozik.

Székely Gáborhoz, a bizottság elnökéhez július 23-án, az elmúlt héten eljuttatott levelében arra kérte a BKV Zrt. Felügyelő Bizottságát, hogy haladéktalanul vizsgálja ki: tényszerű volt-e Magyar Nemzetben az aznap megjelent, a tavaly márciusban végkielégítéssel, munkaköréből távozó, de munkaviszonyát és kiemelt javadalmazását továbbra is megtartó humánpolitikai igazgatóval kapcsolatos állítás - valamint mindez megfelel-e a hatályos törvényi rendelkezéseknek, illetve a belső Szervezeti és Működési Szabályzatnak.

Hagyó Miklós a korábbiakon túl azt is kéri a Felügyelő Bizottságtól, hogy átfogó vizsgálatukat Bosnyák Gyula végkielégítésén túl, az elmúlt négy évben kifizetett valamennyi végkielégítés jogszerűségére, szabályszerűségére terjessze ki.

A fővárosi cégek vezérigazgatóihoz fordult, hogy tekintsék át a végkielégítéseknek az irányításuk alatt működő vállalatnál kialakított gyakorlatát, szabályozását, továbbá tájékoztatást kér az elmúlt négy év ez irányú tapasztalatairól.

Hagyó Miklós fájlalja és nehezményezi, hogy Kocsis István vezérigazgató immár egy éves vállalatvezetői működése során semmiféle észrevételt, intézkedést nem tett a végkielégítések körül kialakult visszás helyzettel, feszültségekkel kapcsolatosan. Sem írásban, sem szóban nem adott tájékoztatást az e téren mutatkozó problémákról, s javaslatot sem tett a kezelésükre.

A főpolgármester-helyettes ismételten hangsúlyozza, hogy a közhangulatot ilyen mértékben rontó, a közvéleményt ennyire foglalkoztató kérdésben - amely a BKV társadalmi megítélését, így helyzetét is súlyosan és tartósan befolyásolhatja - a lehető legsürgősebb eljárásra és válaszra lenne szükség. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes véleménye szerint "az ekkora összegű végkielégítések joggal irritálják a közvéleményt, hiszen nem tekinthetők pusztán jogi és jogszerűségi kérdésnek. Nemcsak a mostani gazdasági helyzetre vonatkozó alapvető erkölcsi kérdés, hogy az adófizetők pénzét a legszabályosabban, legcélszerűbben, a budapesti közlekedési fejlesztését leginkább szolgáló módon - kellő, s a felelős cégvezetőktől elvárható puritánsággal hasznosuljon".

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006