2012. 05. 22.

 

 

"A méltányos ellen szava bizony érdemel annyi megfontolást, mint a hízelgő barátoké." (Kossuth)

TOVÁBBI ERŐFESZÍTÉSEK A TÁVFŰTÉSES LAKÁSBAN ÉLŐ CSALÁDOK ÉRDEKÉBEN [2009.06.18]

A válságkezelő kormány elkötelezett a távfűtés versenyképességének javítása, valamint a távfűtéses lakások fűtésköltségeinek csökkentése mellett. Ennek érdekében 2009. július 1-től csökkenti, majd egy második lépésben 2010. január 1-től jelentősen tovább mérsékli a távhőszolgáltatás áfáját, amely így a legalacsonyabb áfakulcsba kerül. A kormány eddigi intézkedéseinek köszönhetően a leginkább kiszolgáltatott családok akár 248 ezer forinttal többől gazdálkodhatnak 2010-től, és a távfűtés a legolcsóbb fűtési móddá válhat. A részleteket Molnár Csaba Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes ismertette egy mai sajtótájékoztatón.

Az államilag is támogatott ÖKOPlusz program hatásos és költséghatékony megoldást ad a hazai távfűtési rendszer egyik legnagyobb problémájára. A program célja a belső távfűtéses rendszerek korszerűsítése, az egyéni hőszabályozás kiépítése. Az ÖKOPlusz programhoz kapcsolódva a Főtáv Zrt. ingyen elvégzi a helyszíni felmérést és kidolgozza az ajánlatot, majd a társasház közgyűlésének döntését követően elkészíti a pályázati dokumentációt is. A vállalat a csatlakozóknak 2008 januárjáig visszamenőleg 10%-os alapdíjkedvezményt biztosít, és a program keretében mostantól a fogyasztok a radiátorcserékre 40 százalékos árkedvezmény is igénybe vehetnek. Az elérhető energia-megtakarítás és az alapdíj-kedvezmény biztosítja, hogy éves szinten a beruházás - amely már 2-4 év alatt megtérül - ne okozzon többletköltséget a felhasználóknak.

A kormányzati támogatás mértéke 2008 októberében 35%-ról 50%-ra nőtt. A támogatásra a kormány az idei költségvetésből 5 milliárd forintot különített el. Annak érdekében pedig, hogy minél több távfűtéses lakásban élő igénybe vehesse a támogatást, a fűtési rendszer átalakítását és az egyedi szabályozás kialakítását támogató pályázatok beadási határidejét 2009. június 30-ról 2009. július 31-re módosították.

A válságkezelő kormány elkötelezett a távfűtéses lakások fűtésköltségei versenyképességének javítása, a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítése mellett. Ennek érdekében - egyeztetve az érintett önkormányzatokkal - olyan megoldásokon dolgozik, amelyek tovább csökkentik a távfűtés költségeit.

Molnár Csaba, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a mai sajtótájékoztatón hivatalosan bejelentette: "A távfűtéses lakásokban lakó, a válságnak leginkább kiszolgáltatott rétegek terheinek enyhítése érdekében a válságkezelő kormány 2009. július 1-től csökkenti, majd egy második lépésben 2010. január 1-től jelentősen tovább mérsékli a távhőszolgáltatás áfáját és a távhő a legalacsonyabb áfakulcsba kerül. Az ÁFA csökkentéssel, valamint az energiatakarékossági programokkal a kormányzat célja, hogy kevesebb hő és energia fogyjon, és mindez kevesebbe is kerüljön a lakosságnak."

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes beszédében emlékeztetett, hogy a főváros már 2007-ben jelentős lépéseket tett a távfűtés versenyképességének javításáért. "Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, tudja, hogy a távhő áfájának mérséklése nem először került napirendre. A mögöttünk levő két esztendőben folyamatosan küzdöttünk a távfűtés díjának az egyedi gázfűtéshez viszonyított, átlagosan fennálló 20%-os versenyhátrányának leküzdéséért, és a távfűtéses lakásokban élők anyagi terheinek enyhítéséért. A távhő áfájának a mostani 18%-os, jövő januártól pedig a legalacsonyabb áfa-kulcshoz sorolásával sikerül jelentősen megkönnyíteni csaknem negyedmillió budapesti család, országosan pedig 650 ezer család életét." - emelte ki beszédében a főpolgármester-helyettes.

Az ÖkoPlusz programra a fővárosban közel 1800 épület, azaz 150.000 lakás jelentkezett. Az beruházás segítségével a lakók közel 17 százalékos hőmennyiséget takarítottak meg. A megtakarítás egy komplex felújítással - ami nyílászárócserét, külső hőszigetelést, és a fűtési rendszer korszerűsítését jelenti - akár 40-50 százalék is lehet. A hátralevő közel másfél hónapban tehát még mindig lehet és érdemes is csatlakozni az ÖKO-programhoz. Ennek úgy a fogyasztók pénztárcája, mint a levegőminőség egyaránt további nagy hasznát látná.



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006