2012. 05. 22.

 

 

"A jövő héten nem lehet világválság, már tele van a naptáram." (Henry Kissinger)

TEHERFORGALMI RAZZIÁT TARTOTT A FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTES [2009.05.20]

Hagyó Miklós előbb levélben, most pedig szó szerint személyesen állt ki az élhetőbb fővárosért! A főpolgármester-helyettes az elmúlt hetekben írásban kérte a kerületeket, és az illetékes szerveket, hogy szigorítsanak a teherforgalmi behajtási hozzájárulások ellenőrzésén. Május 21-én pedig a BRFK vezetőjének rendészeti helyettesével, Bozsó Zoltán dandártábornokkal tartott közös ellenőrzést a Határ úton. A Fővárosi Önkormányzat szakcége, a Parking Kft. - amely a behajtási hozzájárulásokat kiadja - múlt havi felmérése szerint a fuvarozók 90 százaléka nem tesz eleget a rendeletben előírt kötelezettségének.

Idén januárban lépett hatályba az új fővárosi teherforgalmi rendelet, amely Európában is egyedülálló módon védi a lakosokat és a környezet. Budapest zaj- és légszennyezettségének csökkentése, az élhetőbb főváros megteremtése érdekében döntött úgy tavaly decemberben a Fővárosi Közgyűlés, hogy tovább szigorítja a forgalomszabályozott övezeteket, az M0-ás északi szektorának átadását követően kiszorítja az nehézgépjárműveket a fővárosból. Végre egy olyan lépés, amellyel Európában is az élvonalhoz tartozunk! Az indokolatlan teherforgalom megszüntetése azonban nem könnyű, mert minden rendelet annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle.

A szabályszegő teherfuvarozók nem riadnak vissza a kihelyezett övezeti táblák megrongálásától, erőszakos eltávolításától. Akadnak, akik a sárga villogó jogtalan használatával bújnak ki a kötelezettségek alól, és az is előfordult, hogy megpróbálták megvesztegetni az ellenőrző személyeket. A szabályszegőkre egyelőre szabálysértési bírság szabható ki, amely maximum 30 ezer forint és 2 büntető pont. A büntetés a közeljövőben módosul, és közigazgatási bírság vár a bliccelőkre, amely már elérheti a 80 ezer forintot. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azt is szeretné elérni, hogy a behajtási hozzájárulás hiánya bekerüljön az objektív felelősségi körbe, így 300 ezer forint lehet a bírság felső összege. A teherfuvarozók ellenőrzése a BRFK kiemelt feladata, a Parking Kft. 32 közterület felügyelőt bízott meg kizárólagosan azzal, hogy ellenőrizze a hozzájárulásokat.

A jogkövető teherfuvarozók, akik kiváltják a behajtási hozzájárulást, észrevehetően céltudatosabban végzik munkájukat és az éves, negyed éves hozzájárulásokkal szemben inkább a napi hozzájárulásokat váltják ki. Sajnos, a szabályszegők miatt a zaj- és lég szennyezettség változása még nem mérhető, de a lakossági visszajelzésekből megállapítható, hogy az életminőség bizonyos területeken jelentősen javult a teherforgalom kiszorításával. Sokan azért nem váltják ki a behajtási hozzájárulást, mert nem elég elrettentő a büntetés, így inkább kockáztatnak. Eddig az ellenőrzés sem volt hatékony. Akadnak, akik azt állítják, nem tudják előre, hogy fuvarjuk lesz, és a 2 napra lerövidült ügyintézést is soknak tartják. A Parking Kft. tavaly már bevezette az online ügyintézést, és most dolgozik azon, hogy online is kiadhatóak legyenek a hozzájárulások. Ezzel elejét lehetne venni a kifogások egy részének. A szabályszegők ellen pedig az ellenőrzés szigorítása a hatékony eszköz.

Tavaly 9.714 tehergépjárműre 30 ezer hozzájárulást adott ki a Parking Kft., összesen 860 millió forint értékben. A bevételből P+R parkolókat létesített és üzemeltetett, valamint többek között előkészítette a főváros új parkolási rendeletét. Idén januártól március végéig 3.366 tehergépjármű igényelt összesen 7.817 hozzájárulást 360 millió forint értékben. A teljes online ügyintézés mellett a Parking Kft. közel 1 milliárd forintos költséggel, külső befektető segítségével szeretne egy olyan kamera rendszert kialakítani a város legfontosabb útjain, amelyek a rendszám leolvasásával ellenőrizhetik a tehergépjárműveket. A rendszer tesztelésére várhatóan az idén sor kerülhet.

Az idei szmog riadó a legjobb példa arra, hogy milyen nagy szükség van a légszennyezettség csökkentésére. A gépjárműforgalomból eredő környezeti károk 70 százalékáért a mindössze 18 százaléknyi nehézgépjármű a felelős! Az új stratégia lehetőséget ad arra, hogy a tranzitforgalom - az északi szektor kivételével - szinte teljesen kiszoruljon, illetve szabályozottabbá váljon a városi áruellátás. Időben és térben elkülöníthetőek és korlátozhatóak a behajtások, így a lakosság pihenési igénye szem előtt tartható. Különösen fontos szempont, hogy az utak teherbírását figyelembe véve tudja a forgalmat irányítani egy-egy kerület és a főváros. Nem mellékesen a rendszernek gazdaságfehérítő hatása is van, lévén a behajtási hozzájárulást kiváltó cégek biztosan működnek, ellentétben a fantom cégekkel!

A fővárosban 1975 óta léteznek forgalomkorlátozott övezetek. Az övezetek száma - elsősorban kerületi javaslatra - a Lágymányosi-híd átadása után gyarapodott. Két évvel ezelőtt a városvezetés arra az elhatározásra jutott, hogy közlekedéspolitikájában egységes szabályozást alakít ki. Száz százalékos önkormányzati tulajdonú szakcégét, a Parking Kft-t bízta meg azzal, hogy kiadja a behajtási hozzájárulásokat. A Főpolgármesteri Kabinet felkérte a társaságot arra is, hogy készítse el a Főváros Teherforgalmi Stratégiáját. Tavaly januárban megemelte a díjakat, s szintén 2008-ban március elsejével egész Budapest 12 tonnás korlátozás alá került a lakosság, a környezetvédők legnagyobb örömére. A stratégiát 2008. december 18-án fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A rendelet idén januárban lépett hatályba, és ezzel az M3-as bevezető szakasza-Róbert Károly körút-Árpád híd, valamint a Szentendrei út-Vörösvári út kivételével kiszorultak Budapest területéről a nehézgépjárművek.

A teherforgalmi stratégia vezérlő elve a lakosság érdekében a légszennyezettség csökkentése a tranzit forgalom teljes kiszorításával. A jogalkotók valamennyi érintett érdekét szem előtt tartva szabályozták a szállítást úgy, hogy lehetőséget adtak a fuvarozóknak arra, hogy a nyitott időszakokban (reggel 5 és 7 óra között, valamint 18-22 óráig) díjmentesen oldják meg a szállítást. A célforgalmas útvonalakon a nagyobb ipari, logisztikai területek továbbra is megközelíthetőek maradnak, de a távlati tervekben az szerepel, hogy 2018-ra a minimálisra csökkenjen a város belsejébe irányuló nehézgépjármű forgalom. A stratégia arra ösztönzi a vállalkozásokat, vállalkozókat, hogy a gépjármű állományt minél gyorsabban cseréljék le, válasszanak környezetbarát megoldásokat. Ehhez akár 80 százalékos kedvezményt is kaphatnak azok, akik ügyelnek az EURO kategória helyes megválasztására.

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006