|
NYÍLT LEVÉL A LEVEGŐ MUNKACSOPORT ÖTLETEIRE [2009.04.22]
Sajnálatosan vezeti tévutakra a közvéleményt a korábban komoly szakmai tekintélyt kivívó Levegő Munkacsoport, amikor alaptalanul kéri számon a tartósan rossz levegő miatti intézkedések elmaradását a Fővárosi Önkormányzaton. Két éve, amióta főpolgármester-helyettesként az élhetőbb fővárosért dolgozom, munkám egyik alappillére az összfővárosi érdekeket szem előtt tartó stratégiai fontosságú rendeletek megalkotása előtt a minél szélesebb és több körös civil egyeztetés megvalósítása, s az ezek során elhangzó, szakmailag is megalapozott, helytálló javaslatok hasznosítása. A Levegő Munkacsoport is tudja ezt, hiszen vezetői, képviselői több egyeztetésünkön is részt vettek. A teljesség igénye nélkül: részesei voltak az általuk most kritizált szmogriadó rendelet kidolgozásának, a teherforgalmi stratégia megalkotásának és a jelenleg is folyamatban lévő budapesti új parkolási rend stratégiai megalapozásának is.
Súlyosan megtévesztő a Levegő Munkacsoport legutóbbi nyilatkozata, miszerint a Fővárosi Önkormányzat nem teljesíti jogszabályi kötelezettségeit, s azon túl a lakosság által elvárt tájékoztatási kötelezettségeit sem, mivel a Fővárosi Önkormányzat a vonatkozó jogszabályok szerint jár el. A főváros lakossága az alaptalan riogatással szemben megérdemli a hiteles tájékoztatást, így ezt most főpolgármester-helyettesként, a budapestiekért felelős vezető politikusként nem hagyhatom szó nélkül.
A tények tehát:
A Fővárosi Önkormányzat a vonatkozó jogszabályok szerint
- honlapján keresztül is folyamatosan tájékoztatja a közvélemény a fővárosi légszennyezettségi helyzetről a http://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=atmenv&pid=legszennyezettseg&pri=0 oldalon, ahol a táblázat tartalma alapján mindenki láthatja az a tényt, miszerint adott fővárosi mérőpontokon elérte a PM10 egészségügyi határérték túllépése a megengedett évi 35 esetszámot, továbbá
- tájékoztatási kötelezettségét csak a tájékoztatási küszöbérték jogszabályokban rögzített feltételei esetén kell teljesítenie. Felelőtlenség azt nyilatkozni - hiszen nem felel meg a jogszabályoknak -, hogy az előbbi esemény tájékoztatási kötelezettséggel járna, ugyanakkor a fenti pont alapján a Főváros a folyamatos és hiteles tájékoztatást biztosítja.
Az egészségügyi határértékek túllépése közép- és hosszú távú program alapján csökkenthető, tehát felelőtlenség a helyzetet úgy bemutatni, mintha azonnali intézkedéssel a probléma megoldható lenne, a KvVM 2008 októberében módosította stratégiáját (http://www.kvvm.hu/index.php?pid=1&sid=1&hid=2029), amit a Főváros a Környezeti Programjának ez évi felülvizsgálata során figyelembe is fog venni.
Megjegyzem, hogy korábbi években többször előfordult, hogy ugyanezen esetszámot hónapokkal korábban - akár február közepén is - elérte a fővárosi légszennyezettségi helyzet, tehát a korábbi évekhez viszonyítva ez a kép még mindig kevésbé rosszabb - bár ezzel nem akarjuk állítani, hogy nem kellene sokat tenni a fővárosi légszennyezettségi helyzet javításáért.
Főpolgármester-helyettesként eddig is mindent megtettem - és természetesen a jövőben is meg fogok tenni a levegőminőség javításának érdekében. Korábban például személyesen is kezdeményeztem, hogy a kormányzat-főváros közötti jogszabályok, egyeztetések eredményei és a Fővárosi Környezeti Programmal (ami egyébként integrálta a hivatkozott 2006-os Levegőtisztaság-védelmi Intézkedési Programot) kapcsolatos közgyűlési határozatoknak megfelelően a gépjárművek környezetvédelmi tulajdonsága alapján differenciált forgalomszervezési intézkedéseket lehessen bevezetni a fővárosban.
Ugyanakkor tény, hogy az általunk kidolgozott budapesti teherforgalmi stratégiával együtt az M0 átadása is jelentősen csökkentette a fővárosi nehéz teher tranzitforgalmat, s megjegyzendő, hogy az éppen folyó nagyszabású építkezési munkálatok átmenetileg nagyobb porterhelése is hozzájárulhat a szálló por egészségügyi határérték túllépések egy évre vonatkozó megengedhető esetszámának eléréséhez.
Érdemes megjegyezni, hogy korábbi években többször előfordult, hogy ugyanezen esetszámot hónapokkal korábban - akár február közepén is - elérte a fővárosi légszennyezettségi helyzet, tehát a korábbi évekhez képest ez a kép még mindig kevésbé rosszabb, bár ezzel nem akarjuk, nem akarom véletlenül sem azt állítani, hogy nem kellene sokat tenni a fővárosi légszennyezettségi helyzetének javításáért, azaz a város vezetésének a fővárosiakkal közösen, a fővárosiakért.
Nem található olyan jelentés az Európai Környezetvédelmi Ügynökség oldalain (http://www.eea.europa.eu), amelyre a Levegő Munkacsoport a közleményében hivatkozik, s mely szerint az ügynökség jelentéséből megállapítható lenne, hogy Budapest a legszennyezettebb európai nagyvárosok közé tartozik.
A Levegő Munkacsoport által, közleményükben meghivatkozott Európai Környezetvédelmi Ügynökségi jelentés 2009 áprilisában 2005-ös adatok elemzésén alapul.
- Az általuk használt adatok országok szintjén közöl eredményeket, tehát a Levegő Munkacsoport állításával szemben nem tartalmaz európai nagyvárosokra vonatkozó statisztikai adatot, így értelemszerűen Budapestét sem.
- Magyarország lakosságának 98%-át 20-40 mikrogr/m3 koncentráció-tartomány éri, a lakosság 2%-át 40-45 mikrogr/m3 koncentráció-tartomány éri (éves határérték 40 mikrogr/m3).
- Magyarország lakosságát 2005-ben 33,5 mikrogr/m3 koncentrációterhelés érte.
- 2005-ös adatok alapján, az egy napi átlagok maximumait tekintve (sorrendbe rakva a legrosszabb eseteket) a 36. legrosszabb napi érték szerint Magyarország lakosságának 66%-át 50-65 mikrogr/m3 koncentráció-tartomány érte, a lakosság 24,8 %-át nagyobb, mint 65 mikrogr/m3 koncentráció-tartomány érte (egy napi határérték 50 mikrogr/m3). Ez alapján Magyarországnál rosszabb helyzetben van például Bulgária, Málta, Románia, Szerbia; gyakorlatilag hasonló helyzetben van: Horvátország, Csehország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, Albánia, Bosznia-Hercegovina.
Tény viszont, hogy tavaly október végétől az Európai Unió legszigorúbb szabályozása érvényes Magyarországon, csak Svájcban van hasonló. A Főváros Önkormányzat a fővárosiak érdekében az elsők között szigorította a szmogriadó rendeletét a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
A rendelet szerint a szmogriadó tájékoztatási fokozatában a kötelező tartalmú főpolgármesteri tájékoztatáson túl a lakosság és a légszennyezők önkéntes önkorlátozó intézkedései szükségesek.
A budapesti levegő minősége jelentősen javult a rendszerváltás óta, ma megfelel az európai nagyvárosi átlagnak. A legtöbb szennyező anyag koncentrációja csökkent az elmúlt 10-15 évben.
A levegőminőség javítása érdekében eddig is radikális lépéseket tettünk. Ezért építettük meg a rákospalotai füstgáztisztítót, ezért szigorítottuk a teherautók behajtását és ezért tiltjuk ki szinte az egész városból a tehergépjárműveket januártól.
Nem a főváros levegőminősége lett rosszabb, hanem a határértékek szigorodtak radikálisan.
Ezek a tények. Én nem tudok és nem is vagyok hajlandó elrugaszkodni tőlük. Ugyanezt elvárnám a Levegő Munkacsoport igen tisztelt vezetőitől is. Budapest lakói megérdemlik a korrekt és tisztességes tájékoztatást.
Hagyó Miklós
főpolgármester-helyettes
<< vissza
|