2012. 05. 19.

 

 

"A felszabadulások soha nem véglegesek." (Vitányi Iván)

AZ ÉLET MENETE [2009.04.20]

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án emlékeznek meg a holokauszt magyarországi áldozatainak napjáról. (Idén - ahogy az MTI emlékeztetett rá - a legtöbb rendezvény azért esett 19-ére, vasárnapra, mert április 16. a pészah ünnepére esett, a vallási ünnep alatt pedig ezekre az emlékezésekre nem kerülhetett sor.)

Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója a józsefvárosi pályaudvarnál, az Élet menete fáklyás felvonuláson a több ezres tömeg előtt beszédében hangsúlyozta, hogy az állam vezetője felelős, ha hagyja, hogy torz eszmék, mások fenyegetése, a gyilkos múlt idézése újraéledjen a demokrácia és a szólásszabadság jegyében. Felelős akkor is, ha semmit nem tesz ennek visszaszorításáért, főleg, ha lehetősége lenne állami vezetőként cselekedni. És ez alól a felelősség alól a történelem egyetlen pillanatában sem lehet majd kibújni - tette hozzá. Kiemelte: gyáva dolog elpusztított százezrek emlékét, kegyeletét gyalázni, csak azért, mert büntetlenül lehetőség van rá. "Nem tudom elképzelni, hogy bármely társadalomban a gyilkosok büszke felvonulásokat tartsanak az egykori gyilkosságok jelképeivel fenyegetve áldozataikat."

A rendezvényen megjelent többi között Bajnai Gordon miniszterelnök, Kiss Péter miniszter, Aliza Bin-Noun, Izrael állam magyarországi nagykövete, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, parlamenti képviselő, Gusztos Péter, Böhm András, Eörsi Mátyás SZDSZ-es, Balog Zoltán, Deutsch Tamás, Fónagy János, Schmitt Pál fideszes, Herényi Károly és Pettkó András MDF-es képviselők, illetve Hagyó Miklós, Budapest MSZP-s főpolgármester-helyettese.

Mind az MSZP, mind az SZDSZ vasárnapi közleményében elítélte a szombati holokauszttagadó demonstrációt, amelyet szélsőjobboldali nézeteket valló szervezetek (köztük a Magyar Gárda 60 fős egysége) a budai Várban, a német nagykövetség előtt tartottak. A katonai egyenruhát viselő, kopaszra nyírt fiatalok, szkinhedek és szimpatizánsaik, valamint a Magyar Gárda tagjai vonultak a német külképviselet kordonnal lezárt épülete elé, hogy tagadják a holokauszt tényét és a "cionista világuralom" ellen emeljék fel szavukat.



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006