2012. 05. 19.

 

 

"A méltányos ellen szava bizony érdemel annyi megfontolást, mint a hízelgő barátoké." (Kossuth)

MÉG SZIGORÚBB PARKOLÁSI SZABÁLYOZÁST AKARNAK A CIVILEK [2009.03.06]

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az élhetőbb főváros elérésének érdekében ma a civil szervezetekkel egyeztetett az új fővárosi parkolási stratégiáról. A parkolási rendszer ésszerűsítése és átláthatóbbá tétele mellett az új parkolási rendelet-tervezet a környezetvédelmi szempontokra is jelentős hangsúlyt fektet. Az egyeztetésen valamennyi érintett civil szervezet és a stratégiát kidolgozó Fővárosi Önkormányzat cégének, a Parking Kft-nek a szakemberei vettek részt. A főpolgármester-helyettes a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a Főváros a parkolás minden területén véget akar vetni a visszaéléseknek.

Az élhetőbb főváros kialakításának célkitűzéseit szem előtt tartó rendelet-tervezet legfontosabb elemeiről a budapestiek, a kerületek és a civil szervezetek véleménye megegyezik a Főváros elképzeléseivel. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a kerületi önkormányzatok díjemelésre vonatkozó javaslatával kapcsolatban kiemelte, hogy a díjemelést csak akkor támogatja a Főváros, ha a többletbevétel a közlekedésfejlesztési alapon keresztül többletszolgáltatásokra és összfővárosi fejlesztésekre fordítják a kerületek. A parkolási stratégia a díjakat a BKV jegy árához viszonyítva állapítaná meg. A díjemelés mértékét a kerületek többsége támogatja, a társadalmi szervezetek álláspontjai azonban eltérőek.

A főpolgármester-helyettes egyetértett a Levegő Munkacsoporttal abban, hogy szmogriadó esetén a tiltás alá eső autók parkolását ingyenessé kell tenni.

A parkolási és közlekedésfejlesztési alap létrehozását valamennyi civil és szakmai szervezet helyeselte. Az alapot a Fővárosi Önkormányzat költségvetésén belül különítenék el, a felhasználását pedig meghatározott célhoz kötnék, amelyre egy tanácsadó testület tenne javaslatot. Az alap felhasználása során prioritást élvezne a P+R parkolók létesítése, mélygarázsok és parkolóházak építése, a felszíni parkolás rendezése, biztonságosabbá tétele, a közösségi közlekedés fejlesztése, valamint a kerékpáros és gyalogos forgalom fejlesztése. Mindenki elfogadta a VEKE javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy a mélygarázsok számának növekedésével párhuzamosan a kerékpáros és a gyalogos közlekedés javára csökkenjen a közterületi parkolóhelyek száma. A civilek felvetették, hogy az alap ne csak a fővárosi, hanem a kerületi parkolási bevételek 100 százalékát tartalmazza, valamint az ingatlanfejlesztők közlekedéssel kapcsolatos hozzájárulásai is itt jelenjenek meg. A Levegő Munkacsoport kezdeményezte, hogy a fővárosi és kerületi képviseleten kívül a testületben a kontroll érdekében jelenjenek meg a civil szervezetek is, valamint a VEKE által javasolt szakmai kontroll is nagyobb hangsúlyt kapjon. A felvetést támogatták a rendelet kidolgozói is, a civil képviselő személyére a társadalmi szervezetek közösen tesznek javaslatot. Az alap pontos nevében is megállapodtak a jelenlévők: a fejlesztési alap a rendeletben Parkolási és Közlekedésfejlesztési Alapként szerepel majd.

Az egyeztetésen szóba került a mozgássérült engedélyek kérdése is. A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a többi jelenlévő is egyetértett abban, hogy az engedélyek kiadását szigorítani kell. A főpolgármester-helyettes ígértetett tett arra, képviselőként kezdeményezi az országgyűlésben, hogy a mozgássérült kártyákat egy megadott időpontig meg kelljen hosszabbítani. Ez azt jelentené, hogy az érvényesítéssel egy időben a kiadott engedélyek felülvizsgálata is megtörténhetne.

A megbeszélésen felvetődött a lakossági és a vállalkozói kedvezmények kérdése is. A lakossági parkolási engedély a kerületi önkormányzatok költségvetésében egy olyan plusz juttatás az autósoknak, amely igazságtalan azokkal szemben, akik nem igényelnek kedvezményes parkolóhelyet a lakóhelyük közelében. A Levegő Munkacsoport a rendelet-tervezetben szereplő elképzeléshez képest is tovább szűkítené a kedvezményeket. A szervezet az első autóra igényelhető ingyenes engedélyt is megszüntetné és kiadását egy jelképes összeghez kötné. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslata szerint a második lakossági engedély kiadásánál környezetvédelmi szempontok is megjelennének, a kedvezményeknél figyelembe kellene venni az autó környezetvédelmi besorolását. A vállalkozók kedvezményes parkolását a rendelet-tervezet a nyugat-európai szabályozáshoz hasonlóan oldaná meg. Ezzel kapcsolatban a Parking Kft. az Iparkamarával folytat további egyeztetéseket.

A mai egyeztetésen képviseltette magát a Levegő Munkacsoport, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), az Emberibb Parkolásért Mozgalom (EMPAMO), a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Magyar Parkolási Szövetség, a Magyar Autóklub, a Közlekedéstudományi Intézet, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Mozgássérültek Budapest Egyesülete, a Főmterv Zrt., valamint a Parking Kft.

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006