2012. 05. 19.

 

 

"A demokrácia a világ legrosszabb társadalmi formációja, kivéve az összes többit." (Winston Churchill)

MEGKEZDŐDHET AZ ÚJ FŐVÁROSI PARKOLÁSI RENDSZER KIDOLGOZÁSA [2008.12.02]

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslata alapján elkezdődhet a főváros új parkolási rendszerének kidolgozása. A Főpolgármesteri Kabinet mai döntésének értelmében a Fővárosi Önkormányzat egyik cégét, a Parking Kft. kérte fel a stratégiai terv elkészítésére, valamint a szükséges önkormányzati, szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatására. A döntés az egységes parkolási rendszer kialakítására is vonatkozik.

Az egységes parkolási rendszer gondolata nem új keletű: mind a szakmai, mind a társadalmi körök egyaránt támogatják. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztésének célja, az hogy a gondolatok mellé tettek is társuljanak. A megváltozott körülmények miatt azonban szükséges a parkolás jelen helyzetének áttekintése és az új parkolási rendszer kialakításához a konkrét feladatok kijelölése.

Az új szabályozás céljai között szerepel a parkolási rendszer működőképességének biztosítása (azaz a lakosság részére, valamint az intézmények és a kereskedelmi egységek működéséhez elegendő parkolóhely biztosítása), a belvárosi és a P+R parkolóhelyek tekintetében a kereslet-kínálat egyensúlyának kialakítása, valamint a közösségi közlekedés versenyképességének javítása.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előterjesztése a közterületi parkolási problémák megoldására többek között a P+R parkolóhelyek számának jelentős növelését, közterületen kívüli parkolóhelyek létesítését, a hamis mozgáskorlátozott igazolványokkal elkövetett csalások visszaszorítását javasolja. Jelentősen javíthatna a parkolási helyzeten a 2001 óta változatlan (pontosabban csak az áfa miatt korrigált) parkolási díjak és az övezethatárok felülvizsgálata, a díj BKV tarifához igazítása, valamint a parkolás-fejlesztés és üzemeltetés egységes rendszerének kialakítása. A javaslat említést tesz a közlekedésfejlesztési alap létrehozásáról. Az alapba a kerületi önkormányzatok parkolási bevételeinek egy része, a Fővárosi Önkormányzat parkolási bevételeinek egésze kerülhetne, amelyből finanszírozni lehetne jelentős részben a BKV Zrt.-t, illetve P+R parkolók építését, a kerékpáros közlekedést és az útfelújításokat is.

Bővebb információ:
Volly György, kommunikációs igazgató - Parking Kft.
Tel: 06/309340712; E-mail: gy.volly@parking.hu
Szakmai nyilatkozó:
Gyarmati Zoltán, ügyvezető igazgató - Parking Kft.

Budapest, 2008. december 2. Főpolgármester-helyettesi Sajtóiroda

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006