|
ÖKOPLUSZ PROGRAM - BEMUTATTÁK AZ ELSŐ REFERENCIA ÉPÜLETET [2008.11.26]
Budapest, 2008. november 26. - Sajtótájékoztatóval egybekötve mutatta be a Főtáv Zrt. az első olyan épületet, amelyet a hatékony energiafelhasználás megvalósulását elősegítő ÖKOPlusz program keretében alakítottak át. A megújult ÖKO-program állami támogatása 50%-ra emelkedett, a pályázat beadási határideje pedig 2009. június 30-ára változott. A sajtótájékoztatón a program előnyeiről és a sikeres kivitelezésről beszélt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, Kovács Lajos a Főtáv Zrt. vezérigazgatója; valamint Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára.
Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta, hogy a Fővárosnak, mint a Főtáv Zrt. tulajdonosának kiemelten fontos, hogy a távfűtéses lakásban élő budapesti polgárok minden támogatást megkapjanak a fűtési rendszer korszerű átalakításához és az egyedi szabályozás megteremtéséhez. „Az elérhető energia-megtakarítás és az alapdíj-kedvezmény biztosítja, hogy éves szinten a beruházás - amely már 2-4 év alatt megtérül - ne okozzon többletköltséget a felhasználóknak.” - emelte ki a főpolgármester-helyettes hozzátéve, hogy a fogyasztók terheinek enyhítése érdekében a Főváros a távhőszolgáltatás alapdíját 2009-ben nem tervezi emelni.
Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója szerint az első sikeres ÖKOPlusz projekt megvalósulása nagy lökést adhat a program sikeres működéséhez. Az ÖKOPlusz program eddigi eredményeit ismertetve elmondta, hogy 2008. november 25-éig 1483 épület kért ajánlatot (ez mintegy 136 ezer lakást érint), amelyből a Főtáv Zrt. 1099 ajánlatot adott ki és eddig 118 ajánlatot (kb. 12 ezer lakás) fogadtak el a lakóközösségek. A 118 ajánlatból 59 pályázatot már benyújtott a Főtáv, míg 59 pályázat folyamatban van. A Főtáv munkatársai további 121 ajánlat összeállításán dolgoznak. Eddig 7 épületben (1000 lakás) fejeződött be a fűtéskorszerűsítés, további 13 épületben (1200 lakás) a kivitelezés folyamatban van, jövő évben válhat a korszerűsítés tömegessé.
A vezérigazgató kitért továbbá arra a szolgáltatáscsomagra is, amelyet a Főtáv Zrt. biztosít a csatlakozni kívánó épületeknek - ilyen többek között a 10%-os alapdíjkedvezmény, a helyszíni felmérést követően az ajánlat megírása, a pályázat összeállítása és a finanszírozás biztosítása is. Elmondta, hogy az elmúlt 12 hónapban végrehajtott hatékonyságjavító intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy előreláthatólag 2009-ben sem emelkedik a távfűtés alapdíja.
Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a növekvő összegű és arányú állami támogatás révén a korszerűsítésbe olyan lakóközösségek is becsatlakozhatnak, amelyek korábban nem tudtak pályázni. Az októberi kormányrendelet révén a támogatás 54 ezer forintról 77 ezer forintra emelkedett, a támogatási intenzitás pedig 35 %-ról 50%-ra változott. Az államtitkár kiemelte, hogy a kedvezőbb támogatás az eddig benyújtott pályázatokra visszamenőleg is érvényes, továbbá az önkormányzat mint támogató részben vagy egészben átvállalhatja az önrészt. A pályázatok első szakaszának beadási határideje pedig 2009. június 30-ára változott.
A 172 lakásos, az Őrs vezér tere mellett található épületben a kivitelezési munkálatok mindössze 2 hétig tartottak, amely során a lakosok oktatásban is részesültek az új szelepek használatáról. Garamvölgyi András, az épület közös képviselője teljes mértékben meg volt elégedve a felújítással, a kivitelezés zökkenőmentesen zajlott. Kiemelte, hogy még egy ilyen nagy épületben is lehetséges a lakóközösség meggyőzése, ha a közös képviselő hisz a felújítás fontosságában.
Az államilag is támogatott, a Főtáv Zrt. által nyújtott ÖKOPlusz program a hazai távfűtési rendszer egyik nagy problémájára ad hatásos és költséghatékony megoldást. A program célja a fővárosi belső távfűtéses rendszerek egyedi szabályozásának megvalósítása, a költségosztás létrehozásának támogatása és megvalósítása. A korszerűtlen, rossz hőszigetelésű épületek - javarészt panellakások - felújításának első lépcsője a belső fűtési rendszerek felújítása, az egyedi szabályozás lehetőségének megteremtése. A fűtési rendszerek felújítását támogatja Budapesten az ÖKOPlusz program, amelynek sikere egyben - a lakosok pozitív tapasztalatait követően - a további átalakításokra is buzdíthatja a lakóközösségeket, hiszen egy olyan beruházásról beszélünk, ami a lakástulajdonosok számára többszörösen megtérül!
<< vissza
|