2012. 05. 19.

 

 

"A demokrácia ereje polgárainak fizikai és szellemi fittségében, erkölcsi egészségében van." (John F. Kennedy)

HAGYÓ MIKLÓS MEGKÖSZÖNI - JÓL VIZSGÁZOTT AZ FKF ÉS A BKV A TÉLI FELKÉSZÜLÉSBŐL [2008.11.25]

Hagyó Miklós, Budapest városüzemeltetési és vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettese köszönetnyilvánítással fordult a sajtóhoz, s a sajtón keresztül a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., valamint a BKV vezetői, dolgozói felé.

"Jól tudom, hogy a télre történő felkészülés mindkét vállalat alapvető kötelessége. Mégis úgy gondolom, hogy azért, mert a hétvégi havazás, illetve a hétfőről keddre virradó éjszaka a fővárosra hullt 15-17 centiméternyi hó ellenére, hajnalban még a budai hegyvidéki részek főútvonalain is zavartalanul elindulhatott a közösségi közlekedés - köszönet illeti a Fővárosi Közterület-fenntartót, valamint a BKV Zrt-t.

Azzal, hogy az FKF Zrt. tegnap 22 órakor elrendelte a rendkívüli 3-as fokozatú készültséget, s haladéktalanul megkezdte az ezekből adódó feladatok végrehajtását, a fővárosban közlekedő közel kétmillió ember szokásos és zavartalan munkahelyre s iskolába jutását tette lehetővé. Az éjszaka, a hajnali és reggeli órák folyamán mindkét vállalat folyamatosan tájékoztatott, így módom volt nyomon követni valóban rendkívüli erőfeszítésüket. A vállalatvezetőknek személyesen már megköszöntem mindezt, az egész éjjel úton levő valamennyi munkagép kezelőjének és a rendkívüli hómunkásoknak pedig ezúton köszönöm meg a megfeszített munkát, a helytállást, amelynek következtében reggelre minden főút és sok mellékút is járható lett Budapesten. Az éjszakai órákban megkezdték a BKV-megállóhelyek takarítását is.

Úgy tűnik, hogy a BKV járműveinek téli felkészítése is sikeres volt: a közösségi közlekedésben sem okozott fennakadást az erős havazás.

Mindezt Budapest lakossága, városvezetése és az agglomerációból bejárók nevében is megköszönöm. Köszönöm, hogy magukévá tették azt az alapelvet, hogy a közlekedés feltételeinek biztosítása a rendkívüli téli körülmények között is olyan feladat, amit nem lehet 70, 80 vagy 90%-ra teljesíteni. Itt csakis a 100%-os eredmény az elfogadható. A következő hónapokban is ezt várja el a főváros mindkét vállalattól" - fogalmazott Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

2008. november 25.

Főpolgármester-helyettesi Sajtóiroda



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006