2012. 05. 19.

 

 

"A felszabadulások soha nem véglegesek." (Vitányi Iván)

UTOLJÁRA NYITJA MEG KAPUIT A MŰJÉGPÁLYA A JELENLEGI ÁLLAPOTÁBAN [2008.11.21]

A 2009-ben kezdődő műemléki rekonstrukció előtt november 21-én 16 órakor utoljára nyitja meg kapuit a 82 éves Műjégpálya a jelenlegi állapotában. A felújítás után, 2010 nyarától ismét lehet majd csónakázni a tavon, télen pedig megújult és alaposan megnövelt jégfelületet vehetnek majd birtokukba a korcsolyázók – hangsúlyozta az évadnyitón Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. A rendezvényen részt vettek a Budapest Stars hokicsapatának felnőtt-, ifi- és gyermek játékosai is.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes elmondta, hogy uniós pályázati forrásokkal jövő nyáron elkezdődhet az épület, a csónakázó tó és az évente mintegy félmillió fizető vendéget fogadó jégpálya teljes rekonstrukciója. A cél egy olyan korcsolyapálya megépítése, amely a lakossági szabadidős korcsolyázás és a nemzetközi sportversenyek megrendezésének lehetőségén túl, turisztikai és kulturális szolgáltatásokat is nyújt. Jelentősebb felújításra utoljára 1954-ben, több mint fél évszázada került sor. A 2009-ben induló épületrekonstrukció a több mint 100 éves gyönyörű műemléki épületet eredeti állapotában állítja helyre, valamint a II. világháborúban lebombázott épületszárnyat is eredeti formájában építi újjá. A rekonstrukció befejezését követően a Városligeti Műjégpálya nemcsak régi nagy híréhez lesz méltó, hanem a korcsolyázni vágyó budapestiek 21. századi igényeinek is tökéletesen megfelel majd.

A rekonstrukció három ütemből áll: a technológiai épület, a korcsolya- és hokipálya, illetve a korcsolyacsarnok felújításából. Az első ütem 2006-ban a hűtőberendezés elhelyezését szolgáló, térszint alatti technológiai épület felújításával lezárult. A közel 1 milliárdos első ütem kivitelezését a Fővárosi Önkormányzat saját forrásból oldotta meg. A második ütem a tómeder és jégpályafelület teljes rehabilitációját jelenti, a meglévő betonfelület eltávolításával, és az eredeti vízmélység visszaállításával. A harmadik ütem munkálatainak műszaki előkészítése is elkészült. Az épület alaprajzi szerkezei megmaradnak, az elpusztult részleteket pedig rekonstruálják. Az intézmény környezetében lévő árusítóhelyek helyett kulturált idegenforgalmi létesítmények lesznek az épületen belül. A felújításhoz szükséges önerő biztosításáról a Fővárosi Közgyűlés a novemberi ülésén dönt.

A jégpálya nyitva tartásának részleteit Bartha László, a Műjégpálya igazgatója ismertette. Az igazgató elmondta, hogy a belépőjegyek ára hétköznap változatlan marad, és hétvégén is csak 30 forinttal kerül többe a tavalyinál. Kedd reggeltől péntek délig 700, pénteken délután, szombaton és vasárnap 1000 forintért korcsolyázhatnak a sportot kedvelők. A hétfő kedvezményes nap lesz. Ilyenkor mindössze 500 forintba kerül a belépés. A tavalyihoz hasonlóan idén hétköznap 9:00 és 13:00, illetve 16:00 és 20:00 óra között; hétvégén és ünnepnapokon, valamint az őszi és téli iskolaszünetben 10:00 és 14:00 és 16:00 és 20:00 óra között tart nyitva a Műjégpálya. Korcsolyaoktatás is indít az intézmény a gyerekek és a felnőttek részére is. Az alkalmi oktatási jegy ára 500 forint egy órára, ami a belépőjegy árát nem tartalmazza. A kisebb gyerekeket kísérő szülők, nagyszülők az intézmény nagytermében várakozhatnak. Nekik ne kell a belépőjegyet váltani.

Budapest, 2008. november 21.

Főpolgármester-helyettesi Sajtóiroda



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006