|
MOZGÁSSÉRÜLT ÉS FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYEREKEKÉ VOLT A VIDÁMPARK [2008.10.15]
A mai nap a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok vették birtokukba a budapesti Vidámparkot.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes nyitotta meg a 10. alkalommal megszervezett MEOSZ VIDÁMPARKI NYÍLT NAPOT, amelyen a több mint kétezer résztvevő ingyen és akár többször is felülhetett valamennyi játékszerre.
Az országban egyedülálló rendezvényre az idén is minden tájegységünkről érkeztek mozgás-, látás- és hallássérültek, akik örömmel és alaposan kihasználták a rendkívüli lehetőséget.
Hagyó Miklós köszöntőjében hangsúlyozta: "A Budapesti Vidám Park Zrt. a Mozgássérültek Egyesületeink Országos Szövetségével (MEOSZ) és a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével (MBE) együttműködve olyanoknak szerez örömet és önfeledt órákat, akik erre különösen rászorulnak, akik ezt nagyon kiérdemelték."
Ez a rendezvény egészen egyedülálló - tette hozzá - mert Magyarországon ilyen nagy létszámban sehol nem fogadják mostani vendégeinket. "A főváros vezetése különösen büszke erre a nemes hagyományra, amelyet a jövőben is folytatni szándékozik."
Az esemény megnyitóján Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes mellett Szöllősiné Földesi Erzsébet, az MBE elnöke is üdvözölte a megjelenteket. Elmondta, hogy a rendezvényre a helyi érdekképviseleti szervezeteken keresztül, életkorra való tekintet nélkül lehetett regisztrálni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nap folyamán a be- és kiszállásban, a játékszerek biztonságos használatában a Vidámpark által szervezett önkéntesek segítetik a résztvevőket. Nekik - a főpolgármester-helyetteshez hasonlóan - külön is kifejezte köszönetét.
A nyílt nap vége idén kissé eltért a szokásostól: a Budapesti Vidám Park Zrt. ugyanis a kijáratnál ajándékkal kedveskedett a látogatóknak, hogy - miként azt Kőfalvi Tamás vezérigazgató említette - még emlékezetesebbé tegyék a mostani jubileumi évet.
A szervezők tájékoztatása szerint jelentős volt a túljelentkezés. Erre tekintettel Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kezdeményezte, hogy a jövőben a rendezvény két napos legyen.
Budapest, 2008. október 15.
<< vissza
|