|
HAGYÓ MIKLÓS: DRÁGÁK A TÁVFŰTÉSI SZÁMLÁK. TEGYÜNK AZ OLCSÓBB, VERSENYKÉPES ÉS KÖRNYEZETKÍMÉLŐ TÁVHŐÉRT! [2008.02.29]
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a főváros lakossága havonta milyen összegű távhőszámlákkal szembesül. 2008 februárjában a távfűtéses lakásban élő budapestiek az eddigieknél magasabb összegű távfűtési számlát kaptak. A főpolgármester-helyettes ennek okáról soron kívüli tájékoztatást kért a Főtáv Zrt. vezetésétől. A helyzet javítása érdekében már korábban kidolgoztatta a már elindult Öko- és az ÖKoPlusz-programot, de - egyebek mellett - két újabb jelentős lépést is kezdeményez.
A főpolgármester-helyettes szeretné elérni, hogy minél több budapesti távfűtéses lakásból tudjanak a Főtáv által kidolgozott Öko- és ÖkoPlusz-programokhoz csatlakozni. Ezzel a tényleges fogyasztás mérhetővé és szabályozhatóvá tétele mellett 2008. január elsejéig visszamenőleg havi 10% alapdíj csökkenés is elérhető az érintettek számára.
A kormány által a fejlesztésekre biztosított idei keretösszeg jelentős ugyan, de a teljes megoldáshoz nem elegendő. Hagyó Miklós ezért azt kéri a kormánytól, hogy a program sikeressége érdekében a következő évben, években jelentősen növelje a Főváros számára rendelkezésre álló keretösszeget.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes levélben fordul a fővárosi és országgyűlési képviselő párttársaihoz. Azt kérte tőlük, hogy támogassák azt a kezdeményezését, amelyet nemzetközi tapasztalatok támasztanak alá. A kezdeményezés lényege, hogy elérjék a teljes versenyképességet a távfűtés számára, amit az hozhat meg, ha a kormány egy újabb gáztarifát vezet be a nagyfogyasztóknak, s ezzel együtt csökkenti a távfűtés áfáját az Európai Unió többi országainak példája alapján.
Az áfa-csökkentés pl. csupán 22 milliárd Ft kiesést jelentene az államnak (10 %-os csökkentésnél), de 640.000 háztartáson segítene jelentős mértékben. Ez a lépés lenne az, amely nagymértékben csökkentené a távhőszolgáltatás közel 20 %-os versenyhátrányát, így ismét népszerűvé tenné ezt a környezetkímélőbb fűtési módot.
A főpolgármester-helyettes tájékoztatást kért a Főtáv vezérigazgatójától, hogy mi a tényleges oka az idei magasabb összegű havi távfűtési számlának Budapesten.
A vállalat tájékoztatása szerint az, hogy a fogyasztók most először fizetnek az új költségstruktúra szerint, amelyben a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a Főtáv alapdíja - azaz a szolgáltatási költség - nem emelkedett, de magasabb lett a hődíj aránya, amely követi a gázár változásait. A fűtési költség tehát éves szinten összességében nem nő, de átstrukturálódott.
A Főtáv vezetése tájékoztatta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest arról is, hogy a tavalyi számlához képest az átlaghőmérséklet csökkenése is okozhatott meglepetést. Emlékeztettek rá, hogy a 2007. évi enyhe téléhez képest idén -3,8 fokkal alacsonyabb volt a januári átlaghőmérséklet, ami magasabb energiafelhasználással járt. Annak érdekében, hogy a lakosság kevesebbet fizessen az energiáért, hatékonyabban kell azt felhasználni. Ehhez nyújt jelentős segítséget az Öko-, és az ÖkoPlusz-program.
Részleteiben a cég vezetésétől az alábbi tájékoztatás érdekezett a területet koordináló Hagyó Miklós főpolgármester-helyetteshez, a budapesti távhőfogyasztók megszokottnál magasabb távhőszámlájáról:
A két fő ok:
- A Fővárosi közgyűlés döntése értelmében 2008. január 1-jétől az alapdíj-hődíj arány (a fogyasztók kérésére) 35-65 %-ra módosult. Ez azt jelenti, hogy az éves fűtési díj nem változott, csak átstrukturálódott.
- Míg 2007 januárjában az átlaghőmérséklet 5,6 °C volt, addig 2008 januárjában az átlaghőmérséklet 1,8°C, ami átlagosan 23 százalékkal magasabb energiafelhasználást jelent, ezért többet is fizetünk érte.
A hatékony energiafelhasználáshoz jelenleg még nem adottak a feltételek, mivel a fogyasztók az elavult rendszereik miatt nem tudják szabályozni a fűtést. Pont ezért lobbizta ki a Főváros vezetése és a Főtáv tavaly ősszel az Öko-programot, amely 35 %-os vissza nem térítendő állami támogatást nyújt a fűtési rendszerek korszerűsítésére. Ehhez a Főtáv Zrt. további segítséget ad az ÖkoPlusz-programmal, amelyben a vállalat 10%-os alapíj csökkentést is ad 2008. január 1-jéig visszamenőleg. Biztosítja továbbá a finanszírozást, ingyenesen felméri a rendszert és megírja a pályázatot, valamint elvégzi a teljes körű tervezést és kivitelezést.
2008 januárjától a Főtáv ügyfélszolgálatain a lakók tarifa-tanácsadást is kérhetnek, hogy az ő épületük fogyasztása esetén a 35:65 vagy a korábbi 48:52 százalékos alapdíj-hődíj arány fenntartása gazdaságosabb-e. Azok, akik úgy gondolják, hogy a 48:52 százalékos aránynál maradnak, és egyenletesebben szeretnék fizetni fűtésköltséget, visszatérhetnek erre a megoldásra.
Mindezen túl azok a fogyasztók, akiknek gondot jelent a nagyobb összegű számla kiegyenlítése, részletfizetést kérhetnek a Főtávtól.
Az egyre növekvő energiaköltségek miatt hosszú távon csak az jelenthet megoldást a fogyasztók számára, ha:
- a fűtési rendszerek korszerűsítésével csökken a lakóépület energiafelhasználása (Öko- és ÖkoPlusz-program), amire jövőre nagyobb összegű állami támogatásra lesz szükség;
- sikerül elérni az államnál, hogy legalább 10 %-kal csökkenjen a távhő áfa-tartalma (EU példák alapján);
- a gázár rendszerhasználati díjában az állam a nagyfogyasztók számára bevezet egy újabb lakossági távfűtési teljesítménykategóriát.
Főpolgármester-helyettesi kabinet
Sajtóiroda
<< vissza
|