2012. 05. 19.

 

 

"A felszabadulások soha nem véglegesek." (Vitányi Iván)

TISZTÁBB KÉPET MUTAT: MEGOLDÓDOTT A BUDAPESTI PET HULLADÉK SORSA [2007.10.29]

4.500 tonna PET hasznosul a hulladékmosó révén

Budapest, 2007. október 30. - Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, az ÖKO-Pannon Kht. valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezetői jelenlétében a Fe-Group Invest Zrt. felavatta új PET-hulladékmosó berendezését. A fejlesztés révén a főváros 600 szelektív gyűjtőszigetén elkülönítve gyűjtött PET hulladékot a jövőben a vállalat már nemcsak válogatni, darálni, hanem mosni is képes lesz, így az nemcsak hulladékként, de magasabb hozzáadott értéket képviselő másodnyersanyagként is értékesíthető és újrahasznosítható. A PET-hulladékmosó 200 millió forintos beruházással valósult meg, amelynek kapacitását a főváros által tervezett további gyűjtőszigetek számának megfelelően bővíti majd a vállalat.

Magyarországon ma összesen mintegy 5,5 millió lakosnak, összesen több mint 5000 gyűjtősziget segítségével van lehetősége válogatni a hulladékot. Az országos szelektív hulladékgyűjtési rendszer gerincét Budapest alkotja, ahol 2003 decemberében vette kezdet a szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítése. A fővárosiak ma már 600 gyűjtőszigeten gyűjthetik szelektíven az otthonukban képződött hulladékokat, idén ez a szám még további 100 szigettel bővül majd.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. által működtetett és az ÖKO-Pannon Kht. által koordinált fővárosi begyűjtő hálózat révén a budapestiek 2006-ban 16.192 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtöttek szelektíven, amelyből csaknem 2000 tonnát az ásványvizes és üdítős PET palackok tettek ki.

"Budapest számára minden olyan beruházás kiemelt fontossággal bír, amely javítja a környezet állapotát. Ez a fejlesztés is bizonyítja, hogy az elkülönített gyűjtés az újrahasznosítás révén valóban kíméli a környezetet, az értékesítés révén érzékelhető hasznot hoz a városnak." - mondta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, majd hozzátette: "A budapestiek jelenleg 600 gyűjtőszigeten gyűjthetik szelektíven a hulladékot, de 2009 végéig várhatóan további 500 gyűjtőpont kerül kialakításra szerte a városban".

Korábban a fővárosban begyűjtésre került PET palack mennyiséget, amelynek kezelési, újrahasznosítási jogát 2003-ban közbeszerzési pályázat keretében nyerte el a Fe-Group Invest Zrt., alacsonyabb színtű feldolgozottsággal értékesítette. A most felavatott PET-hulladékmosó berendezés segítségével azonban a darálás után a PET hulladékról leáztatják a címkéket, valamint átmossák azt, aminek eredményeként a megtisztított műanyag darálék szélesebb körben felhasználható másodnyersanyaggá válik.

"A PET hulladékmosó beruházás megvalósulása jelentős lépés a Fe-Group Invest Zrt. életében, hiszen ezzel a beruházással Magyarország legnagyobb PET hulladék feldolgozójává váltunk." - mondta Balatoni Henrik, a Fe-Group Invest Zrt. vezérigazgatója. "A fejlesztés eredményeképpen az általunk megtisztított PET hulladékokból akár újra PET palack, fólia vagy éppen textília is előállítható."

A budapesti szelektív hulladékgyűjtési rendszer működtetésében 2004 óta szakmai partnerként, a rendszer koordinátoraként vesz részt a legnagyobb magyarországi szelektív hulladékgyűjtési és koordinációs szervezet, az ÖKO-Pannon Kht. A Kht. feladata, hogy az országban, így a Budapesten is szelektíven gyűjtött hulladékok újrahasznosításának folyamatát megszervezze, koordinálja.

"A PET-hulladékmosó minőségi változást jelent a műanyag palackok újrahasznosításában." - mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója. "A megtisztított PET hulladék jelentősége kettős. Az így kezelt hulladék piacképesebb, másrészt pedig azt üzeni a budapesti lakosoknak, hogy a hulladék érték, ha újrahasznosítjuk." - tette hozzá az igazgató. Az ÖKO-Pannon Kht. egyébként a hétvégén zárult Újrahasznosítási Hónap utazó kiállítással is a szelektíven gyűjtött hulladék utóéletét, hasznosítását mutatta be a nagyközönségnek. A kamionban berendezett kiállítás 23 városba látogatott el, hogy interaktív szemléltetőeszközök segítségével győzze meg a lakosságot arról: a szelektív hulladékgyűjtésnek van értelme, mert a színes kukákba kerülő csomagolóanyagok termékként térnek vissza háztartásunkba.

A Fővárosi Önkormányzat, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tervei között szerepel, hogy a még az idei évben kihelyezésre kerülő újabb 100 gyűjtőszigetet követően 2008-ban és 2009-ben további 200-200 szelektív gyűjtőszigetet létesít a fővárosban. Ezzel párhuzamosan várhatóan tovább növekszik majd a Budapesten szelektíven gyűjtött PET hulladék mennyisége is. Igazodva a növekvő igényekhez, a Fe-Group Invest Zrt. egy második PET hulladékmosó berendezés beszerzését is tervezi, amelyet várhatóan 2008 második felében vagy 2009 elején állít üzembe.

További információ kérhető:

www.okopannon.hu

Pribelszki Edina Balogh Zsuzsa / Korsós Katalin
ÖKO-Pannon Kht. Premier Kommunikációs Iroda
Tel.: 383-9305 Tel.: 483-1860
E-mail: epribelszki@okopannon.hu E-mail: sajto@premiercom.hu



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006