2012. 05. 19.

 

 

"A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége - a magyar." (Széchenyi)

HAGYÓ MIKLÓS TALÁLKOZOTT FRANKFURT FŐPOLGÁRMESTER ASSZONYÁVAL [2007.10.27.]

Hagyó Miklós, Budapest városüzemeltetési főpolgármester-helyettese vendégül látta egy ebédre Frankfurt am Main főpolgármester asszonyát, Petra Roth-ot a Vörös Postakocsi étteremben. A kötetlen beszélgetésen szó esett a testvérvárosi kapcsolatok erősítéséről, például a közlekedésfejlesztés terén. Az ez irányú elképzelésekről már a nyáron is folytak egyeztetések a két város között, amikor Budapestre látogatott Németország és Európa egyik legnagyobb közlekedési szövetsége, a frankfurti Rajna-Majna Közlekedési Szövetség (RMV) két vezetője Volker Sparman és Jörg Lunkenheimer, és találkozott a BKV, a Volánbusz, a MÁV és a Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. képviselőivel.

A főpolgármester asszonnyal folytatott beszélgetésen Hagyó Miklós megemlítette Budapest közlekedésfejlesztési terveit és legfőbb feladatait. Hangsúlyozta, hogy jelenleg a közösségi közlekedési rendszerek fejlesztésének összehangolása, és egy regionális közlekedési rendszer kidolgozása és megvalósítása a legfontosabb feladat, hiszen csak ennek mentén képzelhető el a főváros közlekedési gondjainak megoldása. A főpolgármester-helyettes szerint ezért is jó példa Budapest előtt Frankfurt am Main, amely méretéhez és lakosságához képest élhető, emberi léptékű, és kiváló közlekedési feltételeket biztosító város. A találkozón megerősítették a kölcsönös együttműködési szándékot, és a tapasztalatcserék további lehetőségit is számba vették.

Petra Roth főpolgármester asszony és kísérete Frankfurt Budapesttel ápolt testvérvárosi kapcsolatai, illetve a Frankfurti Kulturális Napok keretében tartózkodik Magyarországon október 26-27-én. A frankfurti városvezető Horváth Csaba kulturális főpolgármester-helyettessel és dr. Gegesy Ferenccel, a - a Goethe Intézetnek otthont adó - Ferencváros polgármesterével is találkozott.



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006