2012. 05. 19.

 

 

"A félelem mindig rossz tanácsadó." (Kossuth Lajos)

INGYENES SPORTESZKÖZÖK A DIÁKOKNAK [2007.10.26.]

A Fővárosi Önkormányzat ingyenesen bocsátja rendelkezésre a tulajdonában lévő sporteszközöket diákok számára. A sporteszközöket kizárólag közoktatási intézmények, az összes fővárosi általános- és középiskola veheti igénybe, de az intézmények keretei között szervezett csoportok számára is kikölcsönözhetőek.

Hagyó Miklós, a főváros sport ügyeit felügyelő főpolgármester-helyettes levélben is felhívta a lehetőségre a kerületi polgármesterek, a fővárosi fenntartású iskolák vezetői, a kerületi testnevelési munkaközösségek, a budapesti diáksport egyesületek és iskolai sportkörök vezetőinek, illetve a kerületi sportvezetők figyelmét, hogy minél többen vehessék igénybe a Főváros szolgáltatását a teljes iskolaidény alatt. „A sportos életmódra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen rengeteg betegség előzhető meg azzal, ha valaki tudatosan odafigyel a teste karbantartására, nem beszélve a jó közérzetről. Ezért tartom fontosnak, hogy remélhetőleg minél több gyermek egészségének megőrzéséhez járulhatunk hozzá ezzel az ingyenes szolgáltatással.” – mondta a főpolgármester-helyettes.

A sportszereket legfeljebb 14 napig lehet igénybe venni. A kihasználtság függvényében a sporteszközöket ugyanaz az intézmény több alkalommal is kikölcsönözheti. Hagyó Miklós elmondta: a kölcsönzés időbeli sorrendiségét a jelentkezés sorrendjében állapítjuk meg. A szolgáltatás ingyenes, csupán kauciót kell fizetni, amelyet a kölcsönzés végén visszaad a Főváros, amennyiben a sporteszközök hiánytalanul és épen kerülnek vissza.

A Fővárosi Önkormányzat a Sport Ügyosztály koordinálásával ötödik éve működteti az ingyenes iskolai sporteszköz-kölcsönzői szolgáltatását.

A kölcsönzés iránti igényt legkésőbb a tervezett kölcsönzés kezdő napja előtt 30 nappal írásban a o.nagy@mujegpalya.hu vagy iroda@mujegpalya.hu e-mail címen, vagy a 363-2673-as fax számon és a 364-0013-as telefonszámon kell bejelenteni. A sporteszköz kölcsönző a Városligeti Műjégpályánál található (1146 Budapest, Olof Palme sétány 5.)

A jelenlegi készlet

  • 3 db 3 személyes indián kenu
  • 3 db 4 személyes indián kenu
  • 2 db 8 személyes túra kenu
  • 1 db 2 személyes kajak lapáttal
  • 2 db 1 személyes kajak lapáttal
  • 20 db mentőmellény különféle méretben
  • 1 db Motorcsónak tartozékokkal
  • 1 db Kenu szállító utánfutó tartozékokkal
  • 50 db Kenu lapát
  • 30 db Kerékpár
  • 190 pár Síléc különféle méretben
  • 198 pár Sícipő különféle méretben
  • 188 pár Síbot
  • 100 pár Korcsolya különféle méretben
  • 3 db Sí védősisak
  • 20 db 4 személyes sátor
  • 2 db Vas bogrács állvánnyal
  • 10 db 2 személyes sátor

A sporteszközök kaució díjai

  • kenuk, túrakajak 15.000 Ft/db
  • Kerékpár 4.000 Ft/db
  • sílécek, sícipő 2.000Ft/pár
  • sátor, kordonelem 2.000 Ft/db
  • korcsolya, síbotok, 1.000Ft/pár
  • mentőmellény,bogrács 1.000Ft/db

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006