|
VIGYÁZZUNK A KÖZTERÜLETEINKRE! [2007.09.18]
Hagyó Miklós Budapest Főváros Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási főpolgármester-helyettese részletes tájékoztatást kért Kocsis Lászlótól, a Főkert Zrt. vezérigazgatójától s ma délelőtt személyesen is bejárta a tegnapi Kossuth téri tüntetés helyszínét.
A beszámolóval és tapasztaltakkal kapcsolatosan Hagyó Miklós kifejtette: "A Fővárosi Önkormányzat, mint a főváros kiemelt zöldterületeinek fejlesztésért és fenntartásáért felelős testület örömmel értesült róla és megköszöni, hogy a tegnapi Kossuth téri tüntetés során az elmúlt év őszén történtekkel ellentétben, csak igen szerény mértékben károsodtak a tér zöldterületei."
Mint köztudomású 2006-2007. év folyamán az Önkormányzat 19 millió forintért hozta rendbe a múlt év őszén tönkre tett mintegy 6000 m2-es zöldterületet. A felújítás során új virágfelület is létesült, mely a nemzeti lobogó színeit jeleníti meg.
Az Önkormányzat bízik abban - jelentette ki a főpolgármester-helyettes -, hogy a mai tüntetések rendezői és résztvevői szintén odafigyelnek majd a Szabadság téri és más kiemelt zöldterületek épségének megőrzésére.
Hagyó Miklós a főváros lakossága nevében felkéri a rendezőket és a rendezvények valamennyi résztvevőjét, hogy a tüntetések által érintett zöldterületek köztisztaságának megőrzése érdekében is tegyenek meg mindent. Gondoskodjanak arról, hogy a város frekventált közterületei ne szenvedjenek károsodást!
<< vissza
|