|
PESTERZSÉBET KAPTA A 2006-OS VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT EGYIK DÍJÁT [2007.07.18]
Játszótér avatás a kerületben
2006-ban a XX. kerület nyerte el az egyik "Legszebb kerület" címet, mivel kiemelkedő eredményt ért el Virágos Magyarországért mozgalomban. A verseny célja többek között a kulturált, környezetbarát, vendégváró országkép kialakítása, a helyi lakosok életminőségének javítása, és a lakosság bevonása környezetünk megóvásába. A díjat Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes adta át Szabados Ákosnak, a XX. kerület polgármesterének. A XX. kerület másodszor nyeri el a Virágos Magyarországért díjat.
Hagyó Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: ez a környék az önkormányzat és az itt élők együttműködése révén példaképpé lett. Az odaítélt, s most átadásra kerülő elismerés egyben ennek a tanúsítványa is.
A versenyre a helyi önkormányzatok, illetve az önkormányzatok a lakossággal és civil szervezetekkel összefogva, kizárólag saját forrás felhasználásával jelentkezhetnek.
Eddig mintegy kétezer település vett részt a megmérettetésben, amely jól jelzi, hogy megnőtt az emberek igénye az ápolt, szép környezet iránt, és több figyelmet fordítanak az építészeti, természeti értékek megőrzésére.
A Virágos Magyarországért mozgalom Franciaországból kiinduló kezdeményezés, a hazai verseny gyökerei 1990-es évekre nyúlnak vissza. A Fővárosi Önkormányzat 2001 óta adományoz fővárosi díjat annak a kerületnek, amely a legszebb volt az adott évben. 2001-ben a XVIII. kerület, 2002-ben a XX. kerület, 2003-ban a IX. kerületi József Attila lakótelep, 2004-ben a XIII. kerület, 2005-ben pedig a XVIII. kerület önkormányzata kapta az elismerést. A 2006-os év másik díjazottja a VI. kerület önkormányzata lett.
Játszótér avatás a kerületben
A díjátadással egy időben sor került a pesterzsébeti Berkenye sétányon található Napsugár játszótér avatására is. Az új játszótér összesen 30 millió forintba került, amelyet 50-50%-ban finanszírozott a Fővárosi Önkormányzat és a kerület.
A Fővárosi Önkormányzat 1997 óta nyújt pályázati úton, vissza nem térítendő, legfeljebb 50%-os mértékű támogatást a fővárosi kerületi önkormányzatok számára zöldfelületek felújítására, fejlesztésére.
A pályázat rendkívül népszerű a kerületi önkormányzatok körében, magas a résztvevő kerületek (19-21) száma, évente 30-78 pályázat érkezik be a Fővárosi Önkormányzathoz. A pályázati támogatás és a kerületi önkormányzati források összessége több mint 3 milliárd Ft-nyi zöldfelületi fejlesztési beruházást eredményezett 1997 óta.
Hagyó Miklós bejelentette: a Napsugár játszótéren 6 db EU-konform játszószert (hinta, kombinált csúszda-mászóka, vizes játszóhely, homokozó hajó, házikó, forgó gyűrű) állítottak fel a 3-6 és a 6-11 éves korosztályok számára; eséscsillapító burkolatokat, 6 db padot, 2 db hulladékgyűjtőt és 1 ivókutat helyeztek ki. Ezen kívül 5 db fát, 200 m2 cserjét ültettek el, és 150 fm kerítést és 50 fm öntözővezetéket létesítettek a játszótéren.
Sor került a Berkenye sétány 3-5. parkosítására is. A szakemberek 20 db fát, 120 m2 cserjét és 50 m2 évelő növényt ültettek el, ezen kívül 7 db új padot helyeztek el a sétányon.
<< vissza
|