|
CSELEKVÉSI TERV KÉSZÜL A FŐTÁV-NÁL [2007.07.18]
2007 július 18-án a Főváros és a Főtáv vezetése kitörési pontot mutatott be a távhőszolgáltatás fogyasztói terheinek mérséklésére. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a távhő és a gázfűtés összes költségének különbsége mindössze 17 százalék Budapesten. Kovács Lajos a FŐTÁV nemrégiben kinevezett vezérigazgatója a 17 százalékos versenyhátrány megszüntetéséhez szükséges teendőket ismertette, amelynek végrehajtása már zajlik.
Demszky Gábor főpolgármester elmondta: A XX. kerületi Berkenye sétányon található 30 éves panel lakóépület 65 lakásában a részleges felújítás keretében a legkorszerűbbnek tekinthető távhő-szolgáltatási berendezés került kialakításra, amelyet eddig még csak újonnan épült lakóházakban alkalmaztak. Ez a beruházás lehetővé teszi, hogy a lakások egyedileg mérhetőek, szabályozhatóak és a fogyasztás alapján elszámolhatóak legyenek. Az így kialakított rendszer korszerűbb, mint az egyedi gázfűtés. A főpolgármester kiemelte, hogy ez a megoldás jó példa lehet a távhőszolgáltatás korszerűsítésre és ezzel a fogyasztói költségek mérséklésére. Nem a távhőrendszerről való leválás tehát a megoldás, hanem a korszerűsítés.
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes bejelentette: a Főtáv hatékonyságjavító programot dolgoz ki, hogy a távfűtés költségének átlagosan 48 százalékát kitevő alapdíjat csökkenteni tudja. Ezen kívül kifejtette: tévhit, hogy a gázfűtés fele annyiba kerül, mint a távhővel történő ellátás. Ennek oka, hogy a gázszámla nem tartalmazza az ellátás minden költségét (pl. beruházás törlesztése, működtetés, stb.). Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Főtáv Zrt. új menedzsmentjének feladata: a távfűtés versenyképessé tétele. A távfűtés ára azonban számos tényezőtől függ, amelynek befolyásolása több szereplő kezében van.
- Az Állam részéről távhő célú tarifa létrehozása szükséges, mert jelenleg nem érvényesülnek a nagyvásárlói kedvezmények (a CO2 kvóta csökkentése és az alacsonyabb hatásfok elérése érdekében).
- Az Önkormányzatnak célja elősegíteni a távhőpiac bővítését energetikai és környezetvédelmi okokból, valamint az új fogyasztók a hatékonyság javításával az ellátás költségeit is mérséklik.
- Hatékonyabbá és ezzel olcsóbbá kell tenni a Főtáv működését, amelynek teljesítéséhez bizalmat, ugyanakkor szoros határidőt is kapott a cég új menedzsmentje a főváros vezetésétől. Az Erőművek nem minden esetben osztják meg a hatékony energiatermelésből szereplő hasznot a Főtáv fogyasztóival, ezért felül kell vizsgálni a meglévő szerződéseket, és ehhez kapcsolódóan a távfűtés alapdíját növelő teljesítménydíjakat.
- A Fogyasztók szerepe is jelentős, hiszen a fűtési rendszer korszerűsítésével és a megfelelő szigeteléssel akár 45 százalékkal is mérsékelhetik energiaköltségeiket.
Hagyó Miklós elmondta: a mérésszabályozás kiépítésével egy átlagos lakás távfűtésének költsége 15 százalékkal mérsékelhető. A megtakarítás pedig elérheti akár 45 százalékot is, ha a mérésszabályozás mellett még a nyílászárókat is kicserélik és hőszigetelik az épületet.
Kovács Lajos, a FŐTÁV vezérigazgatója elmondta, hogy a versenyhátrány ledolgozására cselekvési terv készül, melynek konkrét eredményei szeptemberben várhatók. Ennek részeként "biztosan átstrukturáljuk az alapdíj-hődíj arányt a fogyasztó számára kedvezőbb irányba. Célunk, hogy a fogyasztók egy kedvezőbb költségszerkezetű szolgáltatást tudjanak igénybe venni, lehetőleg egyedi méréssel és szabályozással, valamint segítséget tudjunk nyújtani a hőszigetelésekhez is."
<< vissza
|