|
FŐTÁV NYEREMÉNYEK [2007.05.30]
Május 30-án Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és a Főtáv Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Horváth Mihály nyereményeket adott át a társaság III. kerületi, Szőlő utcai bemutatótermében. A fődíjat, egy Ford Fiesta személygépkocsit Vincze Andrásné, a második díjat, egy kétfős tengerparti nyaralást Horvátországban Szemler Gyuláné, és a harmadik díjat, egy szintén kétfős londoni hétvégét Galgóczy Károly fogyasztó nyerte el.
A Főtáv Zrt. nyereményakciójának nyerteseit május 16-án közjegyző jelenlétében sorsolták ki. A sorsoláson mintegy 57 ezer lakossági fogyasztó vett részt, akik a 2006. november 1-je és 2007. április 30-a közötti időszakban minden távhőszámlájukat csoportos beszedési megbízás alapján - azaz a szolgáltatónak adott felhatalmazással a folyószámlájukon keresztül - egyenlítették ki.
A Főtáv Zrt. azért ösztönzi a kölcsönös előnyöket nyújtó csoportos beszedést ügyfelei körében, mert ezáltal időben, többletköltség nélkül jut hozzá a jogos távhődíjhoz, fogyasztói számára pedig ez az egyszerűbb, kényelmesebb ügyintézés egyben a díjbeszedés költségeit is mérsékli. A csoportos beszedés népszerűsítésére a Főtáv akciót hirdetett 2006. május 1-je és 2006. november 30-a között, amelynek keretében 1500 forint egyszeri számlajóváírási díjban részesült az, aki ezt a megoldást új díjfizetőként választotta.
Hagyó Miklós a nyereményátadás kapcsán gratulált a nyerteseknek, és elmondta: nagyon örül annak, hogy egy olyan akció lezárásán vehet részt, amely a kölcsönös előnyökre alapozva, a fogyasztók számára is jelentős előnyöket kínált. "Számomra azonban még rokonszenvesebb - a szolgáltatóbarát szemlélet térnyerését jelző - kezdeményezés volt, hogy a meglévő és az újonnan csatlakozott ügyfelek esetében is lehetőség volt a számlaterhelés időpontját, három intervallumban megadni. Ezzel az is elkerülhetővé vált, hogy olyankor történjen számlaérvényesítés, amikor a fizetés, vagy a nyugdíj nem ékezett meg az adott számlára, azaz fedezet híján az átutalás nem teljesülhet. Ez a megoldás a szolgáltató részéről olyan rugalmas eljárás, amely képes növelni - a Főtáv Zrt. számára nagyobb pénzügyi biztonságot és kevesebb díjbeszedési költséget jelentő - csoportos beszedési megbízást választók körét." - tette hozzá a főpolgármester-helyettes.
Az akció második ütemének tekinthető, hogy, akik a 2007. április 30-át megelőző 6 hónapban csoportos átutalási megbízással fizettek - régi és új megbízók egyaránt -részt vehettek a sorsoláson. Az akcióval a már korábban csatlakozott fogyasztók hűségét kívánta jutalmazni a Főtáv, hiszen Ők nem kaptak a csatlakozáskor 1500 forintos számlajóváírást, másrészt azt kívánta elérni, hogy érdemes legyen a rendszerben maradni.
A tavaly meghirdetett akció is hozzájárult ahhoz, hogy a Főtáv Zrt. ügyfeleinek ma már mintegy 30 százaléka csoportos beszedési megbízás alapján fizeti számláját, ami a közszolgáltatók között rendkívül jó aránynak mondható. A Főtáv Zrt. pénzintézetekkel együttműködve a jövőben is igyekszik olyan akciókat szervezni, amelyek révén bővíthető a költséghatékony fizetési mód.
<< vissza
|