|
HAGYÓ MIKLÓS HELYREÁLLÍTTATTA A MARGITSZIGET FUTÓKÖRÉT [2007.05.25]
Hagyó Miklós, a főváros sport ügyeit is felügyelő főpolgármester-helyettes intézkedett, hogy a Gyermeknapig állítsák helyre a 2006-os árvíz és az árvízvédelmi munkák alatt erősen megrongálódott Margitszigeti futókört.
A munkálatok a megszabott határidőre elkészültek. A felújított t futókör ünnepélyes átadására 2007. május 25-én 15 órakor, a főpolgármester-helyettes, sportvezetők, amatőr és hivatásos futók jelenlétében került sor.
Az árvíz idején a gumiburkolaton áthajtó súlyos szállító járművek alatt megsüllyedt a burkolat, eltörtek, helyükből kimozdultak a szegélyek. A védművek építése, bontása során is több szakaszon megrongálódott, felszakadt a gumiburkolat. Az árvíz tetőzésével mintegy 600 m futókör-szakasz került közvetlenül víz alá, de több helyen a talaj átnedvesedése miatt a homokzsákok alatt is megsüllyedt.
A Főkert Zrt. a helyreállítási munkálatokat a 2006. évi eredményéből elkülönített tartalékokból 2007. május 9-23. között végezte el.
A főpolgármester-helyettes a futókör átadásakor megköszönte a vállalat munkáját és elmondta: "A budapestiek közkedvelt kiránduló- és sportolóhelye a Margitsziget. Kiemelt jelentősége van a szigetet teljes egészében körülölelő futókörnek is. Ezért azon igyekeztünk, hogy már a most következő hosszú hétvégén a régi, zavartalan élményt nyújthassa mindenkinek."
A munkálatok során a teljes nyomvonalon szükség volt kisebb-nagyobb javításokra, az alulról átázott 5 km-es futókörből összességében mintegy ezer métert meghaladó szakaszon kellett helyreállítani a burkolatot. Sok helyen szükségessé vált a felépítmény (3 rétegű gumi felület) felbontása, majd egy új gumírozott felület felhordása, több tucat esetben foltszerű javítást is el kellett végezni a javítás során.
A margitszigeti tömegsport közkedvelt létesítménye eredetileg több ütemben készült el. Az első szakasz megépítésére 2003. tavaszán, a második szakaszéra pedig 2005. őszén került sor. Az öntött gumiburkolatú, 5400 méter hosszú futókör teljes egészében körülöleli a szigetet. Kialakításakor felújították a környező sétányokat, növényeket, új zöldsávokat telepítettek és a nyomvonal mentén számos új padot, hulladékgyűjtő edényt, ivókutat, tájékoztató táblát és forgalom-gátló oszlopot helyeztek el. A teljes futókör-beruházás a kapcsolódó környezetrendezési munkákkal együtt, bruttó 321 millió forintba került.
Háttér
Számos köszönőlevél és megkeresés érkezett a Fővárosi Önkormányzathoz a Margitszigeti futókör helyreállításával kapcsolatban.
Tisztelt Hagyó Úr!
Örömmel vettük tudomásul, hogy a szigetkör megrongálódott felületét a héten újra birtokba vehetjük! A több tízezer futó nevében ezúton is köszönjük, hogy ez a népszerü futópálya megint alkalmas lesz a városban élő és az egészséges életmódot kedvelők felkészülésére!
Reméljük, hogy a későbbiek során még esetleg más területeken is lesz kijelölt futókör, és ha nem is rekortánon, de jelölt úton felfestett km-el készülhetnek a futók az egyre népszerűbb utcai futóversenyekre!
Sok sikert és egészséget!
Üdvözlettel: Máth István
BSI Ügyvezető
Tisztelt Főpolgármester-helyettes Úr!
A Budapesti Atlétikai Szövetség, az atléták, a sportolók, amatőr futók nevében szeretném megköszönni Önnek és a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy az árvíz által megrongálódott Margitszigeti futókört rendkívüli gyorsasággal helyre állította az Önkormányzat.
A futókör nagy segítséget jelent, mind az atléták, mind az amatőr futók számára a mindennapi edzés, versenyekre való felkészülés tekintetében.
Naponta ezrek használják a Margitszigeti futókört, kondíciójuk megőrzése, égészségük ápolása, teljesítményük javítása végett. A helyreállítás gyorsasága mindannyiunk érdekét szolgálta.
Korompai Péter Sátor László
elnök főtitkár
- Jó volt megint végig rekortánon futni a Szigetkört, klasszul megfoltozták az Árpád-híd környéki lyukakat. Csak így tovább, köszönjük!
Lenkei Csilla, a MINDEN-KOR Női futó és Gyalogló Klub tagja
- Szeretném megköszönni, hogy kijavították a szigeti futókör borítását - mostantól még jobb kedvvel futkározom szombat reggelente!
Dr. Pocsay Ágnes, a MINDEN-KOR Női futó és Gyalogló Klub lankadatlan tagja
- Szeretném megköszönni a margitszigeti futókörr felújítását. Rendszeresen járok futni a barátaimmal és örömmel tapasztaltuk, hogy milyen szépen felújították az Árpád-híd környékén a pályát.
Köszönettel: Kiss Katalin
- Jómagam és egyesületem nevében köszönetemet szeretném kifejezni, hogy a Margitszigeten kijavították a futókörben kialakult gödröket.
Mi rendszeresen kocogunk, futunk a Margitszigeten, és nagyon örülünk, hogy a gödrök okozta sportolás balesetveszélye megszűnt.
Tisztelettel: Bisztrony Csaba
- Köszönettel a margitszigeti futókör javításáért az északi részen, és és budai oldalon.
Fekete Kriszta, egy lelkes futó
- Köszönöm a margitszigeti futókör felújítását, mert így újra nyugodtan futhatok a Szigeten és nem kell aggódnom a lábaim épsége miatt, főként a szürkületi, esti futások alkalmával.
Üdvözlettel: Imrek Kornélia
- Szeretnék köszönetet mondani a szigeti futókör helyreállításáért. Mint aktív futónak ez számomra nagyon fontos.
Még egyszer köszönöm: Szabó Gabriella
- A Minden-kor futóklub tagjaként és a futó-kör használójaként szeretném köszönetemet kifejezni a futókör Árpád-hídi részénél végzett felújításért.
Nemcsak számomra, hanem most kezdő futóként próbálkozó 8 éves lányomra nézve is örülök ennek a változásnak. Az egészségünk ugyanis drága kincs. Szeretném, ha őt megvédhetném a lábsérülésektől, melyeket én a futókör előtt már elszenvedtem.
Remélem a felújítás folyamatos lesz, mivel karbantartani olcsóbb, mint újra felépíteni valamit.
Üdvözlettel, Kremmer Krisztina
- Tisztelt Címzett!
Köszönöm, hogy kijavították a futópályát a Margitszigeten, és nem kell futás közben a lyukakat kerülgetnem.
Tisztelettel: Faragó Beatrix amatőr futó
- Tisztelt Üzemeltető!
Több éve futok már a Margitszigeten. Nagyon jó ötletnek tartottam, amikor megépítették a futógyűrűt. Sajnálattal tapasztaltam azonban, hogy igen hamar olyan mértékben megrongálódott pár helyen a futógyűrű, hogy az balesetveszélyessé vált. Örömmel tapasztaltam több futótársammal, hogy ezen hibákat kijavították, és ismét jó állapotúvá varázsolták a pályát.
A többi futó nevében is köszönöm!
Üdvözlettel, Pozsgai Luca
- Ezúton szeretnék köszönetet mondani azért, hogy "szinte észrevétlenül" felújították a margitszigeti futó-kört. Hetente kétszer futunk a szigeten, ezentúl biztonságosan!
Üdvözlettel, Büki Éva
- Tisztelt Illetékesek!
Nagyon köszönöm magam, és a futótársadalom nevében a futópálya javítását az Árpád híd környékén.
Tisztelettel: Major Orsolya hobbifutó
- Kedves Sporttárs, akinek eszébe jutott kijavíttatni a (rozoga) futópályát az Árpád-híd előtt, KÖSZÖNET és egy helyezéssel előbbre léphet! Bocs, ha nem voltam teljesen hivatalos, de a lényeg, hogy ideje volt, és mint a pálya rendszeres használója, nagyon örülök neki és tényleg köszönöm - gondolom, a többiek nevében is.
Üdvözlettel és jó egészséget kívánva: Sélley Hajnalka
- Nagy örömmel tapasztaltam, hogy ismét jó a szigeten a futókör!!! Nagyszerü! Köszönet érte annak, aki észrevette és pénzt fordított rá. Bokatörés után vagyok, és nagyon biztonságos így a kör!!! Mindannyiuknak minden jót!!!
Egy futó 60 éven felül!!! Deák Györgyné
<< vissza
|