|
HAGYÓ MIKLÓS FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTES A KÁDÁR HÁZASPÁR SÍRJÁNAK HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL [2007.05.05]
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a korábbi napokban többször is kijelentette, hogy a rendelkezéseknek megfelelően, a lehető legrövidebb időn belül helyre kell állítani Kádár János és felesége sírját.
A főpolgármester-helyettes a szerkesztőségekhez a délelőtti órákban eljuttatott közleményében kifejtette: elfogadhatatlan – hogy a nemzeti panteonnak helyet adó temetőnkben üresen tátongó, összetört gránitlapokkal szegélyezett sírhely hirdesse a semmiféle politikai szándékkal nem igazolható barbárságot. A szétdúlt sír folyamatossá tenné a halottgyalázást, amit minden józanul és humánusan gondolkodó ember mélységesen elítél. Nem tűrhető, hogy a meggyalázott sír az embertelenség élő mementója legyen.
Hagyó Miklós bejelentette: mindezekre tekintettel ma reggel hét órára – az engedélyek beszerzését követően – a felügyelete alá tartozó Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-vel helyreállíttatta a síremléket. A munkálatokat úgy végeztette el, hogy amikor előkerül az eltulajdonított urna, a hamvakat és a csontokat viszonylag könnyen a többi földi maradvány mellé lehessen helyezni.
Megismételte és nyomatékosította korábbi kijelentését is, mely szerint elejét kell venni, hogy a mélyen felháborító eset precedenssé válhasson. Emlékeztetett rá, hogy intézkedésére május 4-étől a Fiumei úti temetőben este nyolc és reggel hét óra között megháromszorozták a biztonsági szolgálat létszámát, s hogy utasítására a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vállalatvezetésének június 30-ig kell kidolgoznia valamennyi kiemelten fontos kegyeleti hely fokozott őrzésének szakmai és pénzügyi feltételeit.
A főpolgármester-helyettes üdvözli a budapesti rendőrfőkapitány nyomravezetői díjról hozott döntését, ami remélhetően hozzájárul a tettesek mielőbbi kézre kerítéséhez, s felelősségre vonásához.
<< vissza
|