|
ÚJ VEZETŐK A KÖZMŰCÉGEKNÉL [2007.04.25]
Nyolc jelentősebb fővárosi közműcég vezetőjének kinevezéséről döntött a városháza gazdasági bizottsága Hagyó Miklós városüzemeltetési és Ikvai-Szabó Imre gazdasági főpolgármester-helyettes munkája nyomán.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. eddigi vezérigazgatóját, Hajdu Györgyöt Bielek Péter, az Antenna Hungária korábbi egyik igazgatója, a Budapesti Értéktőzsde egykori főosztályvezetője válthatja.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t júliustól Horváth Gábor után Ferenczi Tibor vezeti. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szerint a 15 fürdőt üzemeltető cégnél nagy lehetőségek vannak a magántőke bevonására, ami azonban nem jelenti a létesítmények eladását.
A Fővárosi Ingatlankezelő élére Gáspárdy Gergely, az SZDSZ korábbi képviselőjelöltje, az erzsébetvárosi vagyonkezelő vezetője kerülhet. A Főtáv új vezérigazgatója Kovács Lajos, a városháza vagyonkezelőjének új első embere a MÁV vagyonkezelőjétől érkező Gál Csaba lehet, a Parking Kft. élére pedig Gyarmati Zoltán kerülhet.
Demszky Gábor főpolgármester a témában tartott április 24-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy Vajda Pál, korábbi városüzemeltetési főpolgármester-helyettes az FKF Zrt. igazgatósági elnöke lesz, és tagja marad az igazgatóságnak a cég jelenlegi vezetője, Hajdu György is.
A főváros közműcégeit Hagyó Miklós legkésőbb őszig átvilágíttatja, ennek alapján elkészítik azokat az intézkedési terveket, amelyek a költségeket hivatottak csökkenteni. A szocialisták kettős hatást várnak: szerintük az átvilágításnak köszönhetően kevesebb közpénzből kell majd kiegészíteni a cégek költségvetését, illetve – például a Főtáv esetében – árcsökkentésre is lesz lehetőség. Összességében 2-10 százalékos megtakarításra számít az MSZP.
<< vissza
|