2012. 05. 19.

 

"A magyarnak mindenkori s most is legnagyobb ellensége - a magyar." (Széchenyi)

PODMANICZKY PROGRAM - BUDAPEST ÚJ UTAKON "ÚTFELÚJÍTÁSOK 2007-BEN IS BUDAPESTEN" [2007.03.27]

A Fővárosi Önkormányzat 2005-ben - a Podmaniczky Program keretében - három éves útfelújítási programot indított, amelynek eredményeképpen ez év végéig megújul a fővárosi kezelésű utak mintegy 40%-a. Több nagyobb beruházás és a kormány 5 milliárdos támogatási megvonása miatt az éves program egyelőre nem végleges. A tervek szerint több mint 100 út idén is megújul Budapesten, amelyek hossza várhatóan meghaladja a 100 kilométert.

ÚTFELÚJÍTÁSOK A PODMANICZKY PROGRAM KERETÉBEN

A Podmaniczky Program középtávú fejlesztései egy élhetőbb, átjárhatóbb és szolidárisabb Budapestet vetítenek előre, amely elképzelhetetlen volna a XXI. század követelményeinek megfelelő úthálózat nélkül. A 2005-ben indult útfelújítás-sorozat 2006-ban még nagyobb sebességbe kapcsolt, sőt idén is folytatódik, amelynek eredményeképpen három év alatt megújul a fővárosi kezelésű utak mintegy 40%-a.
A három év számokban:

2005 2006 2007
76 útszakasz 185 útszakasz ~ 100 útszakasz
9, 8 milliárd Ft 15, 6 milliárd Ft ~ 10, 6 milliárd Ft
80 km 200 km ~ 100 km

ÚTFELÚJÍTÁSOK 2007

A Fővárosi Önkormányzat már tavaly összeállította a listát, amely az idén megújuló utakat tartalmazza, ezek hosszúsága meghaladja a 150 kilométert. Januárban a közművállalatokkal egyeztetve átdolgozták a tervezetet, majd - a "Budapest teljes körű csatornázása projekt (2008-2011 között)" miatt - a Közlekedési Ügyosztály javaslatot tett a csatornázásban érintett útszakaszok elhagyására, mivel felújított útra a Főváros öt éven belül nem ad ki burkolatbontási engedélyt. Az új listán nem szerepelnek a "Budapest Szíve" projekt által érintett belvárosi útszakaszok sem, mivel ezek a városrehabilitációs program során teljesen átépülnek. Idén, az említett okok és a kormány 5 milliárdos támogatási megvonása miatt még nem végleges a teljes útfelújítási program. A Főváros március 19-én pályázatot nyújtott be a Magyar Államkincstárhoz, amelytől - a 8,5 milliárdos saját forrás mellé - 2,1 milliárd költségvetési forintot remél, így várhatóan 10,6 milliárd forinttal gazdálkodhat ebben az évben.
A Főváros azon dolgozik, hogy minél több úton legyen vadonatúj aszfalt, továbbra is kéri a kormány támogatását, és bízik abban, hogy a kivitelezők a versenynek köszönhetően, ebben az évben is a tervezett mérnökár alatt vállalják a munkákat. A tervek szerint több mint 100 út idén is megújul Budapesten, amelyek hossza várhatóan meghaladja a 100 kilométert.

AZ ÚTFELÚJÍTÁSOK MENETE

A Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési eljárás során már kiválasztotta az idén megújuló utak első csoportjának nyertes kivitelezőit. Ez a csoport 38 útszakasz felújítását tartalmazza, amely a tervezett program egynegyede, összesen bruttó 2 269 000 000 Ft értékben. Az első, főleg külvárosi helyszíneken (10 utcában) már megkezdődtek a munkálatok. Természetesen a 38 útszakasz között is szerepel olyan, amely a megelőző közműépítések, vagy a nagy forgalom miatt csak a nyári időszakban kezdődik el, annak érdekében, hogy a lakosság számára a legkisebb fennakadást jelentse.
A további útfelújítások előkészítése terv szerint halad. A már folyamatban lévő közbeszerzési eljárások újabb 34 útfelújítás kivitelezőjének és további 27 útfelújítás tervezőjének kiválasztását jelenti. A nyertesek kihirdetésére május közepén kerül sor.
A közbeszerzési eljárásról tudni kell, hogy a legszélesebb körben jelentkezhetnek az ajánlattevők, a nyertesek valamennyi esetben nyílt eljárással kerülnek kiválasztásra. A Főváros azonban annak érdekében, hogy június végén az egyelőre csak tervezési fázisban lévő útfelújítások is megkezdődhessenek, úgynevezett keretmegállapodásos eljárást is indított az utolsó 57 útszakaszra vonatkozóan. Így a tervek elkészülte után 3-4 hét alatt kiválasztható a kivitelező, és ezzel gyorsítani lehet a felújításokat. A két részből álló eljárás első szakasza után így már becsülhető lesz - de pontosan tudni csak a második rész lefolytatása után lehet -, hogy a központi támogatás 5 milliárd forintos csökkenése milyen mértékben érinti majd a fővárosi útfelújításokat.

ÚTFELÚJÍTÁSOK AZ V. KERÜLETBEN

A Podmaniczky Program keretében zajló útfelújítások minden évben Budapest valamennyi kerületét érintik. Az V. kerületben 2005-ben a Bajcsy-Zsilinszky út, 2006-ban a Pesti alsó rakpart és a Honvéd utca kapott új burkolatot, valamint a Ferenciek terén és a Deák téren átépült a járda. A 2007-es program első csoportjában a Kálmán Imre utca és a Kozma Ferenc utca felújítására kerül sor. Az első két évben összesen 5 kilométer V. kerületi út újult meg, közel 1 milliárd forint értékben.

RÉSZLETESEN A KÁLMÁN IMRE UTCA FELÚJÍTÁSÁRÓL

Kálmán Imre utca, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kozma Ferenc utca között
Március 26-án hétfőn vonult fel a kivitelező a Kálmán Imre utcában. Az összehangolt útfelújítások jeles példája az itt folyó munka, hiszen egyszerre végzik a gázvezetékek rekonstrukcióját az út felújításával. Április elejéig a szegélymunkálatokat végzi a kivitelező és a szakaszra eső 3 trolibusz-megállót építi át. Amikor a gázvezeték felújítása befejeződött, lemarja a burkolatot és leaszfaltozza. A forgalmat kezdetben fenntartják, csak sávszűkület zavarja a közlekedést, a marás és aszfaltozás idejére viszont teljesen lezárják az utcát, csak a trolibusz közlekedését engedélyezik. A munkálatok alatt 30 km/h-s sebességkorlátozás és parkolási tilalom érvényes. A Kálmán Imre utca 460 méter hosszú, 4077 négyzetméter, amelynek felújítása bruttó 38 386 325 forintba kerül. A forgalomba helyezés várható időpontja május 2-a.
Kivitelező: Hódút Kft.

AZ ÚTFELÚJÍTÁSOK ALAPELVEI

Munkálatok ütemezése
Az útfelújítások március elejétől késő őszig tartanak. A szakemberek - a nyári felújítási dömping helyett - egész évre arányosan elosztják a munkálatokat annak érdekében, hogy fokozatosan és csak a város egy-egy részét terheljék.

Közmű-rekonstrukció az út felújítása előtt
Ahogy az elmúlt két évben, idén is, az útfelújítási munkálatok többségét közműmunkák előzik meg. Az elöregedett csatorna-, víz-, gáz- és elektromos vezetékek cseréjével, javításával megelőzhető, hogy a felújított utakhoz a közeljövőben hozzá kelljen nyúlni. A Fővárosi Önkormányzat 5 évig nem ad ki burkolatbontási engedélyt a tulajdonában álló, frissen felújított utakra, ezért közműmunkák elvégzésére csak az adott út felújítása előtt van lehetőség. A Főváros kiemelten foglalkozott az útfelújítások és közműmunkák összehangolásával az egész program folyamán.

Hatékonyabb ellenőrzés
A Fővárosi Közgyűlés 2006 októberében úgy döntött, hogy a felújítási munkákat megelőző közműfelújítások ellenőrzését is - lehetőség szerint - a Fővárosi Önkormányzat által alkalmazott műszaki ellenőrök végezzék, így biztosítható, hogy az útfelújítást végző kivitelező megfelelően helyreállított állapotban vegye át az utat.

Éjszakai munka
Az éjszakai munkát több kerületben önkormányzati rendelet tiltja, az útfelújítás ugyanis nagy zajjal járhat, és zavarhatja a környéken lakók nyugalmát. Ennek ellenére a nagy forgalmú utak mentén szükséges, hogy a szakemberek éjjel is dolgozzanak, mert a nappali forgalomkorlátozás közlekedési káoszhoz vezethet. A Fővárosi Önkormányzat minden esetben megvizsgálja, hogy milyen módon tudja megkönnyíteni a közlekedők és a lakók életét a felújítás alatt. A kiemelkedően nagy forgalmú utak esetében csak az éjszakai munka szolgál megoldással.

Útfelújítás az akadálymentes Budapestért
A fővárosi útfelújítások egyben akadálymentesítést is jelentenek, amelynek érvényesítése egy városfejlesztési programban egyszerre tükrözi az előrelátó gondolkodást és a szolidaritást. Az útfelújítások során nem feledkeztek meg a látássérültekről sem: a járdaszegélyeket csak annyira süllyesztették le, hogy az út és a járdaszegély találkozását a látássérültek érzékelhessék. A szintkülönbség mellett a legtöbb helyen felületváltás is segíti a vakok és gyengén látók tájékozódását.

Új kerékpárutak
A Fővárosi Önkormányzat célja, hogy Budapesten 2015-re a hétköznapi közlekedésben a kerékpározás részaránya elérje az 5%-ot. Ehhez még legalább 100 km új kerékpárút építése szükséges. 2005-ben a Bajcsy-Zsilinszky úton épült bicikliút, majd 2006 folyamán magasabb sebességbe kapcsolt a kerékpárút-építési program, a Fővárosi Önkormányzat - együttműködve a Kerékpárosklubbal - közel 30 kilométer bicikliutat épített. 2007-re 17 kilométer kerékpárút építését irányozta elő a Főváros.

Modern buszmegállók
A közutak amortizálódásának egyik leggyorsabb és leglátványosabb jele a buszmegálló-öblök nyomvályúsodása, amely jelenség a modern technológiának köszönhetően ma már elkerülhető. Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is minden felújított szakaszra eső buszmegálló átépül.

A környezetbarát technológia
A Fővárosi Önkormányzat elvárása a kivitelezők felé, hogy munkájukat a környezet megóvása és védelme mellett végezzék. A Főváros nyitott továbbá minden korszerű technológia alkalmazására is.

TÁJÉKOZTATÁS

A Fővárosi Önkormányzat honlapján, a Budapest Portálon elérhető az útfelújítási program önálló aloldala, a www.budapest.hu/utfelujitas, amelyen valamennyi információ szerepel az útfelújításokkal kapcsolatban.



<< előző következő >>

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006