|
ELINDULT A MUNKA A LEVEGŐTISZTASÁG ÜGYÉBEN [2007.02.16]
A főváros környezetvédelmének és levegőtisztaságának ügyében szakmai egyeztetést tartott Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével és Rohonyi Péterrel, a Magyarországi Greenpeace munkatársával. A civil szervezetek 8 ponttal fordultak a főpolgármester-helyetteshez, aki együttműködéséről biztosította őket, és megállapodás született arról, hogy a Főváros március 22-ig áttekinti az elképzelések megvalósításának lehetőségét, és lehetőségeihez mérten megoldásokat kínál a problémákra.
"Örömömre szolgál, hogy az utcai demonstráció után elkezdődött a szakmai munka. A környezetvédelem legfontosabb közügyeink egyike és mindannyiunk felelőssége, ezért is üdvözöltem a mai összejövetelt. A munkában nagyon számítunk a civil szervezetek ötleteire. Bízom benne, hogy hamarosan már intézkedéseket is tehetünk a levegőtisztaság ügyében." - mondta el Hagyó Miklós a megbeszélést követően. Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke örömmel fogadta a város vezetésének lépéseit.
Az aktivisták javaslatai között szerepelt, hogy a BKV új buszaira részecskeszűrőt szereljenek, amely a káros anyagok 90-95 százalékát kiszűri; a régi autóbuszoknál pedig vizsgálják meg a felszerelés és beszerzés lehetőségét. A személygépkocsik esetében ösztönözzék a részecskeszűrők alkamazását, és ezzel kapcsolatban közös levélben forduljanak a Pénzügyminisztériumhoz. Szó esett még a belváros forgalomcsillapításáról; a tömegközlekedés forgalmi előnyben részesítésének elősegítéséről; a szmogriadó rendelet szigorításáról, vagyis a határérték csökkentéséről; a levegőtisztaság-védelmi intézkedési terv elkészítésének konkrét határidejének meghatározásáról. A civil szervezetek kérték továbbá, a Főváros dolgozzon ki intézkedési tervet az M0-ás északi hídjának forgalomba helyezésével kapcsolatban a III. és a IV. kerület forgalmának tehermentesítése érdekében; valamint hogy a 4-es metró első lépésben ne a Bosnyák térig, hanem az M1-M7 bevezető szakaszáig érjen. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes nyitott volt a felvetésekre, és azt ígérte, március 22-ig áttekintik a megoldási lehetőségeket, és ekkor újra tárgyalóasztalhoz ülnek. A főpolgármester-helyettes arra kérte a civil szervezetek képviselőit, hogy javaslataik mellett segítsenek a finanszírozási források - például Európai Uniós támogatások - felkutatásában is, hiszen a Főváros nehéz költségvetési helyzetében szükség lesz más támogatók bevonására.
Ezen kívül Hagyó Miklós javaslatára megalakulhat a Fővárosi Környezeti Konzultációs Fórum a költségvetés elfogadása után, ahol a "hagyományos" szakértői munkával párhuzamosan, szervezett, nyilvános egyeztetés zajlik a főváros környezetvédelmi programjáról. Ebbe a programba épülnek majd be a levegőtisztasággal kapcsolatos intézkedések is. A szakmailag friss és a fővárosiak életkörülményeit hatékonyan javító környezetvédelmi program - amely tehát tartalmazza majd a levegőtisztasági intézkedési tervet is - novemberben kerül a Fővárosi Közgyűlés elé. "A fórumba szeretettel várjuk a civil szervezetek - így a Levegő Munkacsoport és a Greenpeace - képviselőit is, akik szakmai javaslataikra nagyon számítunk." - mondta el Hagyó Miklós. A tervek szerint a fórumot háromszor - a munka elején, a munkaközi változat elkészülésekor, és a tervezés lezárása előtt - hívják össze.
<< vissza
|