|
EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 2007 ZÖLD DÍJ A FŐVÁROSNAK BUDAPEST A LEGJOBBAK KÖZÖTT EURÓPÁBAN [2007.02.07]
A Fővárosi Önkormányzat 2007. február 7-én Brüsszelben elnyerte az Európai Mobilitási Hét legjobbjainak járó diplomát. A díjat, amelyet Stavros Dimas, az EU környezetvédelmi főbiztosa adott át, az a három európai önkormányzat kapta, amely a legtöbbet tett a Hét során a fenntartható közlekedésért, a tömegközlekedés előnyben részesítéséért. A nyerteseket egy független szakértőkből álló zsűri választotta ki 12 európai ország helyi önkormányzatainak pályázatai közül.
A fenntartható közlekedéspolitikáért tett kiváló erőfeszítéseiért a zsűri a spanyol Leon után és az olasz Bologna előtt Budapest pályázatát sorolta a három legjobb közé.
Budapest esetében a nemzetközi zsűri nagyra értékelte, hogy a Fővárosi Önkormányzat öt év alatt a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem legnagyobb eseményévé tette a Mobilitási Hetet a magyar fővárosban. 2006. szeptember 17-én, a Fővárosi Autómentes Napon több mint 100 ezer látogató jött el az Andrássy útra, otthon hagyva autóját. Partnerek egész sorát, többek között a közösségi közlekedési szolgáltatókat, rendőrséget, kerületi önkormányzatokat, iskolákat, civil szervezeteket sikerült bevonni a Hét eseményeibe. Helyet kaptak az éghajlatváltozás elkerülését, a környezet védelmét célzó kezdeményezések is, az Andrássy útról indult el a Forgó Morgó energiahatékonysági program, amelynek keretében a kiállított 100 energiatakarékos hűtőgépet kórházaknak adták át. Környezetbarát termékekkel és szolgáltatásokkal lehetett ismerkedni, a sétálók számára bemutatták többek között a bioetanolt, és az ezzel működő autót.
A Hét hagyományos nyitó eseménye a Közösségi Közlekedés Napja volt, amelyen a résztvevők (a környezetvédelmi miniszter, a közlekedési infrastruktúráért felelős szakállamtitkár, főpolgármester-helyettes, a MÁV és a BKV vezetői, civil szervezetek képviselői) demonstrálták, hogy az agglomerációból a napi munkába járás leggyorsabb, leginkább környezetkímélő módja a vasút, a közösségi közlekedés használata az autó helyett. A Gyalogos Utcák Napján nagymamák és unokák "Gyalog-galopp" versenye mutatta be, hogy Budapest Belvárosát már sétáló utcák rendszere fűzi össze. A BKV bővítette buszhálózati szolgáltatásait a Hét során, szeptember 22-én, a Nemzetközi Autómentes Napon ingyenesen lehetett utazni a társaság járművein.
Az Európai Mobilitási Hét az EUROCITIES, a Klíma Együttműködés és az Energie-Cités által koordinált kezdeményezés, amelyet támogat az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága. Célja a figyelem felhívása arra, hogy hosszú távon csakis a személygépkocsik forgalmának csökkentésével lehet az európai polgárok életminőségét javítani. Autómentes Napot 2002 óta rendez Budapest, 2004-től egész hétre kiterjedő eseményekkel hívja fel a figyelmet egy-egy központi gondolatra, ez 2006-ban a "Klímaváltozás" volt. A résztvevő városokat olyan állandó intézkedések és akciók indítására buzdították, amelyek segítenek az éghajlatváltozás mérséklésében. A cél az autózás iránti igény visszaszorítása, a környezetbarát közlekedési módok használata felé irányítva az érdeklődést. A Mobilitási Hét előtérbe helyezte a fenntartható közlekedési módokat, a kerékpározást, a gyaloglást, tömegközlekedést és a kocsi-megosztást. Ezek ugyanis csökkentik a közlekedési dugókat és a járművek okozta szennyező anyagok, üvegházgázok, zaj kibocsátását. 2006-ban Európában már 38 ország 1300 városa rendezett Mobilitási Hetet, közel 180 millió lakost sikerült bevonni a rendezvényekbe.
Valamennyi résztvevő helyi önkormányzat pályázhatott az EMH 2006 Zöld Díjra.
A nagydíjat elnyerő spanyolországi Leon a kerékpározás, a tömegközlekedés használatába vonta be a fiatalokat, új autóbusz-járatot indított, bővítette kerékpárút-hálózatát és létrehozott egy megújuló energiaforrás információs központot. A szintén díjazott Bologna új, fenntartható közlekedési rendszer megvitatásába vonta be polgárait és egyebek mellett új, energiahatékony buszokat állított forgalomba.
A díjról további információ: Európai Mobilitási Hét weboldal: www.mobilityweek-europe.org
Európai Info Pont: EUROCITIES - Mobility Forum
Tel.: + 32 2552 0866, e-mail: v.benard@eurocities.be
A Green Award kiosztásáról készült tv tudósítást BETA SP kazettán tudunk adni, illetve regisztráció után díjmentesen letölthető az EU audiovizuális szolgáltató oldaláról, az Europe by Satellite-ről (EbS)az alábbi linken:
http://ec.europa.eu/avservices/ebs/schedule.cfm
<< vissza
|