|
2007 AZ EURÓPAI FEJLESZTÉSEK ELSŐ ÉVE A FŐVÁROSBAN IS. [2007.01.02]
2007 az európai fejlesztések első éve lesz. Ugyanakkor pedig a takarékosabb, hatékonyabb működésé. A fejlesztéseknek és a működési reformoknak köszönhetően Budapest új pályára áll, otthonosabb és versenyképesebb lesz. Budapest jó pozícióból rajtol az európai léptékű fejlesztések versenyében.
Budapest az elmúlt években a gazdaság fejlődése és kulturális, infrastrukturális szolgáltatásai alapján az európai élmezőnybe került - ezt másfél év alatt hat független nemzetközi felmérés is kimutatta. Ráadásul immár három éve töretlenül növekszik Budapest népessége, egyre több gyerek születik, és egyre többen választják új otthonuknak a fővárost. Míg 2003-ban mindössze 100-zal, 2004-ben már 3800-zal voltak többen Budapest új lakói, 2005-ben pedig egy kisvárosnyi emberrel, 8300 fővel többen választották Budapestet, mint ahányan kiköltöztek. Ez annak is köszönhető, hogy négy év alatt 3000 milliárd forintnyi beruházás történt Budapesten, további 1100 milliárd pedig a régióban. Ez az ország beruházásainak 40%-a. Ehhez képest csak tavaly, 2006-ban 9 hónap alatt 944 milliárd forint beruházás történt, az ország teljesítményének 45%-a. Ez azt jelenti, hogy minden budapestire 556 ezer forint fejlesztés jutott.
Budapest újra vonzóbb a külföldieknek is: tavalyelőtt rekordot döntött a város az idegenforgalom területén, 2006-ban az őszi zavargások miatt átmenetileg visszaesett a turizmus, de decemberben már szerény növekedést könyvelhetett el. Ez azért is nagyon fontos, mivel ma Budapesten minden 8. ember az idegenforgalomból él.
Az országban itt a legmagasabb az átlagjövedelem (a havi nettó átlagkeresetek 2006 szeptemberéig 9,1%-al nőttek), és nemhogy a magyar, de az európai átlagnál is jóval alacsonyabb a munkanélküliség (5,1%, szemben az országos 7,5%-al). Amíg például az Európai Unióban a 15-24 év közöttiek 19 százalékának nincs munkája, Magyarországon pedig 16 százalékuknak, addig Budapesten 10 százalékos a munkanélküliség ebben a korosztályban. Ez harmada a varsói, fele a berlini és pozsonyi, kétharmada a bécsi fiatalkori munkanélküliségnek, és kevesebb a prágainál is. A Foglalkoztatási Hivatal novemberi jelentése szerint miközben országosan 7,8 százalékkal csökkent a pályakezdő munkanélküliség tavaly óta, Budapesten háromszor ilyen gyorsan, azaz 25,3 százalékkal csökkent. Ráadásul a Fővárosi Munkaügyi Központ adatai szerint novemberben a pályakezdők aránya Budapesten az összes regisztrált álláskereső körében is csökkent, tavaly óta 6%-ról 4,8%-ra. Ez a rendkívül jó eredmény az országosnál kedvezőbb fővárosi gazdasági klíma mellett összefügg az itt végrehajtott szakképzési reformmal is.
A 2006-os eredmények és a város teljesítményéről kapott visszajelzések lehetővé teszik a városvezetés számára, hogy optimistán tekintsen a jövőbe. Ugyanakkor világosan kell látni, hogy az állami megszorítások következtében nehéz költségvetési év előtt áll a város. Még takarékosabb működésre, és még hatékonyabb beruházás-irányításra van szükség, hogy Budapest versenyben maradjon a régió jóval nagyobb gazdasági növekedést mutató országainak fővárosaival. A fejlesztések elindításának, végrehajtásának feltétele, hogy 2007-ben szigorú, de beruházás-ösztönző költségvetési gazdálkodást folytasson a város.
Költségvetés
Az állami költségvetésből a BKV támogatására a 2006-os összeghez hasonlóan 32,1 milliárd forinttal számol a főváros. A Fővárosi Önkormányzat 10 milliárd forinttal támogatja a BKV fejlesztését. Útfelújításra az állami költségvetés előterjesztésében a Közép-Magyarországi Régióra 4 milliárd forint, azaz Budapestre mintegy 3,5 milliárd forint jut. A Közgyűlés még októberben döntött arról, hogy 8,5 milliárd forintot fordít saját keretből a 3 éves útfelújítási program befejezésére. Ami a bevételeket illeti: idegenforgalmi adóból 1,3 milliárd, iparűzési adóból 160,6 milliárd forint bevételre lehet számítani, miközben a helyben maradó SZJA 10%-ról 8%-ra csökken. Mindennél fontosabb a költségvetés stabilitása, ezért a 2007-es költségvetés és a 7 éves pénzügyi, fejlesztési tervet úgy kell elkészíteni, hogy a főváros adósságállománya a már megkötött hitelszerződésekben rendelkezésre álló összegeken ne nyúljon túl, és a hitelállomány egyik évben se haladja meg a működési bevételek 65-70%-át. A hétéves finanszírozási prognózis szerint 2010-re 20%-os korrigált működési eredményt kell elérni több lépcsőben. Az idei lépcső 9,5%-os működési kiadás-visszafogást jelent. Ehhez elengedhetetlen az önkormányzati intézmények működési reformja, amelynek koncepciója a 2007. évi költségvetés elfogadásakor áll majd rendelkezésre.
Közlekedés és környezetvédelem
Budapest útjait ma naponta 1,2 millió autó használja, évente 30 ezerrel nő az autók száma a fővárosban, országosan pedig 240 ezerrel. A motorizációs robbanás egész Európában a városi élet egyik legnagyobb gazdasági, közlekedési, egészségügyi és környezetvédelmi problémája, amelynek kezelésére csak újszerű eszközökkel vállalkozhatunk. Előnyt kell élvezniük a közösségi, ezen belül a kötött pályás közlekedési formáknak, így a metrónak, villamosnak, elővárosi vasútnak. Új kerékpárutakat, P+R parkolókat kell építeni, az M0-ás összezárulásával egyidejűleg meg kell oldani a belváros forgalomcsillapítását. Ezeket a célokat az Unió kiemelten támogatja, hiszen alapvetően meghatározzák a városban élők életminőségét.
A 4-es metró alagútépítésének tavaszi elindulása után napi 15-20 méter alagutat fúrnak Kelenföldtől a Szent Gellért tér irányába. A 96 méter hosszú és 31 méter széles indítóakna már jelenleg is épül az Etele téren. Az öt budai metróállomás tartószerkezeti javában épülnek, egyedül a Gellért téri szenvedett késedelmet a túlfolyóakna és a szükséges tervmódosítás miatt. November elejétől azonban már itt is gőzerővel folyik a munka, az egyik határoló fal már el is készült. A pesti oldalon az állomásépítések engedélye a Fővám tér és a Kálvin tér esetében várhatóan már januárban rendelkezésre áll, a kiviteli szerződéseket már megkötötték, így tavasszal a két tervezett állomáson már megkezdődhet a munka. 2007 nyarán a Rákóczi téri és a Népszínház utcai állomások esetében is, a Baross téren pedig a 2-es metró új kijáratának megépülését követően. A kivitelezés legfontosabb tendereit is hamarosan lezárják: 2007 őszéig az első 10 állomás belsőépítészeti kialakítása, a vasúti pálya kialakítása, valamint a járműtelep kivitelezése kapcsán is eredményt hirdetnek. Természetesen az állomásépítések a budai oldal után Pesten is forgalomkorlátozásokat jelentenek, ezeket igyekeznek úgy szervezni, hogy minél kisebb kényelmetlenséget jelentsenek a budapestieknek. A Fővám téri építkezés a Szabadság-híd lezárását, felújítását is érinti. Átépítik a 2-es villamos aluljáróját, a Duna-parton szélesebb gyalogossétányt alakítanak ki, középperonosra építik a 47-49-es villamosok megállóját itt és a Kálvin téren is.
Idén befejeződik a 2-es metró teljes felújítása: megújul a Stadionok, a Pillangó utca és az Örs vezér tere megálló is, ezen kívül korszerűsítik a forgalomirányító központot és a járműtelep vágányhálózatát. Az új, 110 méter hosszú metrókocsik első darabjai várhatón jövő nyáron érkeznek a 2-es metró vonalára.
Idén megérkezik a maradék 20 Combino is a Nagykörútra, így a teljes járműparkot korszerű, biztonságos, egyterű villamosok fogják alkotni.
Idén a Podmaniczky Program keretében 156 kilométer utat újít fel a főváros Budapest 133 pontján, Budapest mind a 23 kerületében. Többek között megújul a Krisztina krt., a Clark Ádám tér, a Budakeszi út, a Hűvösvölgyi út, a Bécsi út, a Vörösvári út, a Fóti út, a Városligeti fasor, a Wesselényi utca, a Kerepesi út, a Gyáli út, a Fehérvári út, a Váci út, a Magyoródi út, a Nagy Lajos király útja, a Pesti út, az Üllői út, a Csepeli átjáró egy-egy szakasza.
A jelenleg érvényes 7 éves fejlesztési terv értelmében mintegy 420 millió forint értékben 200 férőhelyes őrzött, bekerített P+R parkolót alakítanak ki a Hungária krt. - Kacsóh P. úti csomópontban. 2007 végére az összes csomóponti jelzőlámpát a biztonságos, takarékos LED-es működésre állítják át.
Előkészítik és benyújtják a Kohéziós Alap-pályázatokat az 1-es, 3-as villamos vonalának meghosszabbítására. Naponta 40-50 ezer ember közlekedik kerékpárral Budapest útjain. Annak érdekében, hogy a jelenleg 1-2%-os közlekedési részarány 5%-ra emelkedjen, idén várhatóan újabb 15 kilométer új bicikliutat építenek a meglévő 160 kilométer mellé.
A közlekedés fejlesztése, a város forgalomszervezése szorosan összefügg a környezetvédelemmel, idén például elkészül Budapest és környékének zajtérképe. Ami a zöldfelületeket illeti: a Főváros 583 hektár zöldterület és 33 ezer sorfa gondozását biztosítja. 2007-es tervek között szerepel többek között a Deák tér zöldterületeinek rendezése 120 millió forint értékben, valamint számos elhanyagolt terület parkosítása. A Városligetben gördeszkás sportterepet terveznek a Petőfi csarnok mellett (60 mFt), felújítják a Vérmezőn a Mikó utcai játszóteret (91,6 mFt), a Népligetben pedig 2008-ra a tölgyfás játszóteret (110,7 mFt). Mindezek megvalósulása természetesen a 7 éves fejlesztési terv aktualizálásától, a 2007. évi költségvetés elfogadásától függ.
2007 az egészségügy reformjában is áttörést hozhat. A városvezetés ragaszkodik regionális szerepet betöltő kórházai súlyponti kiemeléséhez. A főváros - a régióban egyedülálló módon - eddig is élen járt a strukturális átalakításban, az intézmény-racionalizálásban, a hatékonyabb, betegbarát egészségügy előkészítésében. Ennek köszönhető, hogy a fővárosi kórházak az ország legfontosabb, legjobban felszerelt intézményei közé tartoznak, nélkülözhetetlenek az egész ország betegellátásban. Az elmúlt években címzett támogatásból és EIB-hitelből több intézmény rekonstrukcióját hajtották végre (Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Uzsoki utcai Kórház, Szent Imre Kórház, Csepeli Szakrendelő rekonstrukciója nagy mértékű fővárosi támogatással). A jövőben folytatódik az Uzsoki Kórház és a Szent Imre Kórház rekonstrukciója fővárosi forrásból és EIB-hitelből, de az NFT II. pályázatain is részt vesz majd a város.
Idén elkezdődik a Szent Imre Kórház rekonstrukciójának II. üteme, amelynek összköltsége 5,7 milliárd forint, befejezése 2010-re várható. Az idei költségek mintegy 543 millió forintot tesznek ki. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház felújítására a 7 éves fejlesztési tervben az idei évben mintegy 2 milliárd forint szerepel - az új diagnosztikai és műtéti tömb tavalyi befejezése után idén sor kerül az "A" épület felújítására. Az Uzsoki utcai Kórház felújításának II. üteme idén 188 millió forintos beruházást jelent. A teljes költség a 2010-es befejezésig 6,2 milliárd forint. 2008-ig újjáépül a Heim Pál Gyermekkórház "G" épülete is, 936 millió forintból, a főváros 216 millió forintos támogatásával. A munkák idén márciusban kezdődnek. Befejeződik a Jahn Ferenc Kórház krónikus és rehabilitációs funkciójának bővítése is, összesen 211 millió forint költséggel.
Gyermekvédelem, az oktatás, szociálpolitika
A főváros jelenleg 31 intézményben 2700 gyerekről és fiatalról gondoskodik. A modernizációs programnak köszönhetően a gyermekotthon-férőhelyek 92%-a már korszerűsített, lakóotthonos ellátást biztosít. Idén az átalakítás befejező szakasza következik: most, januárban készül el egy új, 52 férőhelyes gyermekotthon Pestszentlőrincen, amely 480 millió forintból épült. Az év elején készül el a Kőér utcában vásárolt új utógondozó-épület is a kisgyerekes, rászoruló fiatal anyák számára. Ennek költsége 350 millió forint volt. Befejeződik a 60 férőhelyes mónosbéli gyermekotthon 170 milliós átépítése is.
Ami az oktatást illeti: 2007 szeptemberében fejeződik be az uniós támogatású, a fiatalok kezébe modern, piacképes szakmákat adó Észak-Pesti Térségi Integrált Szakképző Központ beruházása, a Belvárosi TISZK 2008 tavaszára készül el. Az új szakképző központok kialakítása összesen 2,8 milliárd forintba kerül, amelyből csaknem 920 milliót a főváros vállal önrészként. A későbbiekben további 12 képzőközpont jön majd létre városszerte, 8 milliárd forint nagyságrendű uniós és hazai társfinanszírozással, 2009 végéig. Bővül a Mérei Ferenc Szakiskola összesen 350 millió forintból, 2007 eleji indítással. Ezen kívül 11 iskola felújítását, bővítését és akadálymentesítését tervezi a városvezetés 2007-ben, 5,3 milliárd forintos idei, és 9,5 milliárd forintos összköltséggel.
A főváros szociális intézményekben több mint 8 ezer ember fizikai és lelki gondozását biztosítja, köztük idősekét, betegekét, fogyatékosokét, hajléktalanokét. A téli krízisidőszakban 360 új hajléktalan-férőhelyet nyitottak meg és tartanak fenn április 30-ig a meglévő 1660 férőhelyen túl, a Fővárosi Önkormányzat által támogatott civil szervezetek pedig további 500-at. Ami a beruházásokat illeti: idén zajlik a BMSZKI Alföldi utcai átmeneti szállása felújításának IV. üteme, 86,4 millió forintból, 3 lakóotthon kialakítása 302 millió forint értékben a Pszichiátriai Betegek Otthonban, valamint új férőhelyek létrehozása a tordasi otthonban 70 millió forintért.
Ezek a fejlesztések csak a 7 éves fejlesztési terv felülvizsgálatának lezárásával, az idei költségvetés elfogadásával válnak véglegessé.
2007. január 2.
<< vissza
|