2012. 05. 19.

 

"A méltányos ellen szava bizony érdemel annyi megfontolást, mint a hízelgő barátoké." (Kossuth)

ANTAL ATTILA A BKV ÚJ VEZÉRIGAZGATÓJA [2006.12.20]

A Fővárosi Közgyűlés Antal Attilát nevezte ki a BKV Zrt. új vezérigazgatójának. A vezető 2007. január 1-től tölti be a posztját. Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes előzőleg bemutatta Antal Attilát a fővárosi frakcióknak, illetve a BKV szakszervezetei képviselőinek.

"Először szeretném megköszönni a közgyűlésnek, hogy bizalmat kaptam. Azt hiszem, a bizalom megszerzésében nagy szerepe volt annak, hogy Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes ígéretéhez híven minden frakcióval és szakszervezettel ismertette elképzeléseit, én is meghallgathattam az ő véleményüket, illetve elmondhattam az én elképzeléseimet is." – mondta el Antal Attila megválasztását követően. A BKV új vezérigazgatója a következő időszakban is ezt a munkamódszert szeretné folytatni, hiszen tervei szerint március közepére létre kell jönnie a BKV hatékonyabb, gazdaságosabb működését megcélzó stratégiának. Antal Attila fontos szerepet szán a civil szervezeteknek és a szakszervezeteknek a munka során.

Antal Attila tervei között szerepel még, hogy június végére megalapozza a BKV agglomerációs szerepét, mert meggyőződése, hogy a tömegközlekedés problémáit régiós szinten kell rendezni. Ezért egyeztetéseket fog kezdeményezni a MÁV és a Volán illetékeseinél. Ezen kívül azt szeretné, ha a BKV nem csak a közlekedési vállalatot, hanem a Budapesti Közösségi Vállalatot is jelentené az emberek számára. Célja, hogy a BKV valóban vonzó alternatívát nyújtson az autós közlekedéssel szemben. Ezért még több energiát fog fordítani arra, hogy a közösségi közlekedésnek ne csak az infrastruktúrája fejlődjön, de népszerűbb is legyen ez a közlekedési forma a budapestiek körében.

Elképzeléseit azonban mindenekelőtt szeretné összevetni a BKV-nál fellelhető valós tényekkel, majd terveit az összes érintett bevonásával a lehető legnagyobb konszenzussal elfogadtatni. Ennek kapcsán együttműködésre törekszik a tulajdonos képviselőjével, a frakciókkal, a bizottságokkal illetve a szakszervezetekkel. Antal Attila fontosnak tartja azt is, hogy a lakosság is elmondhassa véleményét, praktikus észrevételeit a tömegközlekedés mindennapi használata terén szükséges változtatásokkal kapcsolatban. A javaslatokat mától a bkvjavaslat@budapest.hu e-mail címre lehet elküldeni, amely elérhető a Budapest Portál főoldaláról (www.budapest.hu) is.

Antal Attila - Életrajz

Antal Attila a Nógrád Volán vezérigazgatójaként a megye legfontosabb tömegközlekedési szolgáltatását irányította. Vezetése alatt sikeresen növelte a vállalat eredményességét. A szigorú költséggazdálkodásnak és új bevételi források bekapcsolásának köszönhetően, a korábban veszteséges cég ma már profitot termel. A Nógrád Volán három autóbusz vonalon nyert üzemeltetési pályázatot a Főváros IV. kerületében, ily módon napi szinten együttműködik a BKV Zrt.-vel.

Antal Attila nagy tapasztalattal rendelkezik közlekedési vállalatok irányítása területén. Mielőtt 2004-ben átvette a Nógrád Volán vezetését, létrehozta az Est Taxit, Budapest első olyan taxi vállalatát, amely korát megelőzve egységes járműparkkal és GPS vezérelt forgalomirányítási rendszerrel rendelkezett. 1995-től az egyik legrégibb és legrangosabb taxi vállalat, a budapesti Főtaxi Rt. elnökeként, majd vezérigazgatójaként a több mint ezer járművel rendelkező közlekedési vállalat szakmai irányítása volt a feladata.

Ezt megelőzően kereskedelmi, értékesítési illetve építőipari fejlesztési területen dolgozott. Az állami tulajdonú Elzett-Certa vállalat nehéz helyzetben hívta meg Antal Attilát, aki vezérigazgatóként a súlyosan veszteséges és az államot hatalmas pénzügyi kötelezettséggel terhelő vállalat válságkezelését készítette elő. Korábban a Taurusban betöltött vezetői pozícióiban is értékes tapasztalatokat szerzett elsősorban vízügyi beruházások irányításában.

Antal Attila 1997-től a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Közlekedési, Szállítási, Szállítmányozási osztályának elnöke. Feladata a kamara tagjainak segítése a gazdasági érdekérvényesítésben, a piacra jutásban, információszerzésben, oktatásban. Kamarai tevékenysége révén napi kapcsolatot tart a fővárosi cégek legjelentősebb szakmai csoportjaival. Kamarai tisztségviselőként integráló szerepet vállalt a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozásában.

Okleveles építőmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szakközgazdászi kurzusát, majd Európa Szakértő diplomát szerzett a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán. Angol nyelven tárgyalóképes szinten beszél.

Antal Attila 1955. február 24-én született. Nős, négy gyermek édesapja.

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006