2012. 02. 05.

 

 

"A félelem mindig rossz tanácsadó." (Kossuth Lajos)

HAGYÓ MIKLÓS ZARÁNDOKNAK ÁLL [2007.07.20]

800 kilómétert gyalogol a szülinapi bulijáig.

Ma ünnepli 40.születésnapját Hagyó Miklós (MSZP), Budapest főpolgármester-helyettese. A politikus információink szerint baráti társaságban ünnepelte a jeles napot, majd útra kel es az öccsével zarándokútra megy, el Caminóra.

- A születésnapok mindenkinek jót tesznek, számadásra késztetik az embert. Mit tett jól, mit tenne másképp, mit mulasztott el? Kerek évfordulókon különösen sok elhatározás érlelődik meg az emberben. Szeretném hinni, hogy igaza van Helen Rowland-nek, aki szerint az élet negyvenéves korban kezdődik, de akkor kezdődik a reuma, a látási gond, és az is hogy az ember négyszer mondja el ugyanazt a sztorit ugyanannak az embernek - elmélkedett az évforduló kapcsán lapunknak a főpolgármester-helyettes, aki döntő elhatározásra szánta el magát: zarándoknak áll.
- Szeretném elkerülni mindezt, vagy ha úgy tetszik: szembemenni ezekkel a folyamatokkal. Ezért is döntöttem úgy, hogy az idei nyarat gyökeresen másképp töltöm, mint szoktam. Rövidesen megkezdődő szabadságomon a testi és lelki felfrissülést, feltöltődést és megerősödést választva egy 800 kilóméteres gyalogos zarándokúton veszek részt. Bár a naptár most tenné indokolttá, a célhoz érve szeretnék igazán ünnepelni.

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006