2012. 05. 19.

 

 

"A felszabadulások soha nem véglegesek." (Vitányi Iván)

KIEMELKEDŐ RÉSZVÉTELI ARÁNY [2007.03.08]

Budapesti Látássérültek Teke Nemzetközi Kupája

A Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége (FÉBSSZ) március 3-4-én rendezte meg első nemzetközi teke versenyét látássérültek részére a budapesti BKV ELŐRE tekecsarnokában. Az esemény fővédnöke Hagyó Miklós, a Főváros sport ügyeiért is felelős főpolgármester-helyettese volt. Kiemelkedő eredménynek számít a fogyatékkal élők sporteseményei között, hogy minden magyar igazolt felnőtt versenyző (45 fő) részt vett a megmérettetésen, és a mérkőzésekre négy külföldi csapat (30 fő) is benevezett. A csapatmérkőzéseken a budapesti Wesselényi Sport Egyesület nyert. Az egyéni versenyzők közül a tavaly egyéni és csapat Európa Bajnoki címet szerzett Keresztesi Lajosné továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: B2 kategóriában első helyezést ért el. A férfiak között új tehetség tűnt fel: Simon Csaba komlói játékos élete első versenyén második lett B3 kategóriában. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) képviseletében megjelent az eseményen Németh Imre és Balsay József, akik ígéretet tettek arra, hogy a világbajnokságra készülő csapat felkészülését figyelemmel kísérik, és minden segítséget - ingyenes edzőtábor, részvételi támogatás - megadnak a sikeres eredmények eléréséhez, sőt Kassán, a világbajnokság idején személyesen is képviseltetik magukat.

<< vissza

 

Hagyó Miklós

országgyűlési képviselő

[főoldal] [életrajz] [vagyonnyilatkozatok] [felszólalások] [indítványok]

Gyere velem, Magyarország!
www.szentistvanvandorlas.hu

"Soproni" reklám kicsit másképp,
Budapest, én így szeretlek! [video]

Nemzetközi Kutyakiállítás Budapest, 2009. május 16-17.
[video]

Tisztelet Gála Budapest
[video]

Megújuló Budapest, újjászülető Szabadság híd
[video]

Kisfilm a 2010. évi Úszó, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokság szervezéséről
[video]

hírek

AZÉRT NEM KIÁLTVÁNY...

város
[szolgáltatások] [Podmaniczky terv]
[Budapest szíve program(12mb.pdf)] [sport]
[környezetgazdálkodás (letölthető PPS)]
[környezetvédelem (letölthető PPS)]
[kerékpáros közlekedés fejlesztése 2007-2010 (letölthető PPS)]

[céljaink, hogy Budapest kerékpáros-barát nagyváros legyen (letölthető PPT)]
[közmű és közszolgáltatás]

 

Szemelvények a BKV Zrt. archívumából
[Bliccelők]
[Jobb ma egy...]
[Rád van bízva]
[Ruha teszi az emberrel]

fejlesztések a fővárosban

társadalmi kapcsolatok
[civil szervezetek] [karitatív szervezetek]
[MOB]

pályázatok

idézetek

linkajánló

írjon nekem!

Galéria

Sajtóarchívum
[kiáltvány a demokrácia védelméért]

Honlap 2006